Ferenc pápa állapota kis mértékbe ugyan, de folyamatosan javul.
Az embertársak iránti figyelemteljes szolgálat és gyengéd gondoskodás jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a kórházból írt vasárnapi üzenetében, amelyet a Vatikán közölt.
A vasárnap déli Úrangyala-imádságot kísérő beszédében a katolikus egyházfő kijelentette:
„hosszan tartó kórházi tartózkodásom alatt én is megtapasztalom a figyelemteljes szolgálatot és a gondozás gyengédségét, elsősorban az orvosok és egészségügyi dolgozók részéről, akiknek szívből jövő köszönetet mondok”.
Ferenc pápa megemlékezett azokról, akik önzetlenül másokat ápolnak
A pápa hozzátette, hogy a kórházból azokra gondol, akik más és más módon közel állnak a betegekhez, és a betegek számára „az Úr jelenlétét jelzik”.
Szükségünk van a „gyengédség csodájára”, amely a próbára tett emberek számára egy kis fényt hoz a fájdalom sötétségében – írta az egyházfő.
Ferenc pápa beszédét azokhoz az önkéntesekhez intézte, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt a Vatikánban vasárnap. Huszonötezer olasz és külföldi szociális munkás, a Vöröskereszt, a katasztrófavédelem és más szervezetek önkéntesei lepték el a Szent Péter teret.
A pápa hangoztatta, hogy a piac logikája uralta mai társadalomban,
„ahol fennáll a veszély, hogy minden az érdek és a haszon kritériuma alá rendeltetik, az önkéntesség prófétai, és a remény jele, mivel a rászorulók iránti ellenszolgáltatás nélküli szolidaritás és szolgálat elsőbbségét képviseli”.
Az egyházfő ismételt köszönetet mondott mindazoknak, akik imájukkal fejezik ki neki közelségüket. Emellett a pápa békét szorgalmazott a világ háború dúlta térségeiben is.
Ez volt az egymás követő negyedik vasárnap, hogy Ferenc pápa nem olvasta fel személyesen beszédét, amelyet ismét szöveges változatban adtak ki.
Az önkénteseknek bemutatott misét a Szent Péter téren Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa koncelebrálta a bíborosi testület más tagjaival együtt.
A misén felolvasták a pápa által írt homíliát (bibliai idézetre épülő szentbeszéd – a szerk.).
A Szentszék közlése szerint Pietro Parolin szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra vasárnap felkereste a pápát. Mint mondták, „az egyházat és a világot érintő” folyó ügyekről egyeztettek. Az államtitkár minden héten meglátogatja az egyházfőt.
Csekély mértékben, de javul Ferenc pápa állapota
A szombat esti orvosi közlés szerint Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, és
csütörtök óta csekély, de fokozatos javulást mutat.
Az orvosok legközelebb hétfőn adnak ki közleményt.
Vasárnap este a Szent Péter téren Ferenc pápa felépüléséért mondott rózsafüzérimát José Tolentino Calaca de Mendonca bíboros vezeti, a Kulturális és Oktatási Dikasztérium prefektusa.
Hétfőtől a kúria bíborosai megkezdik a nagyböjti lelkigyakorlatot, amelynek helyszíne a vatikáni audienciaterem lesz. A Szentszék közlése szerint a rózsafüzérimát hétfőtől az audienciateremben tartják.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó:
Fordulat történt Ferenc pápa egészségi állapotában: Friss közleményt adott ki a Vatikán