Palkovics László jóslatokba bocsátkozott: Állítólag tudja, ki kapja a Nobel-díjat

Újra a fedélzeten a volt miniszter.

Palkovics László nem tud konkrét beruházásról, mégis bízik abban, hogy kezet foghat majd Elon Muskkal egy nagy amerikai mesterségesintelligencia-beruházás magyarországi alapkőletételénél – fogalmazott az index.hu-nak.

Palkovics szerint csak az volt a kérdés, mikor térhet vissza

„Az egyetlen kérdés igazából az volt, mikor jön el az a pillanat, amikor megjelenik egy olyan terület, ahol

hasznos lehet a tudásom, tapasztalatom”

– mondta visszatéréséről.

A volt miniszter úgy véli, nem visszalépés, hogy kormánybiztos lett, mert nem a cím vagy a pozíció fontos, hanem maga a feladat.

Az, hogy a korábban általa kezelt területeket más miniszterek vitték tovább, egy „természetes kormányzati struktúraváltás része volt”, nem pedig hatalmi harc vagy rivalizálás eredménye – tette hozzá.

A mesterségesintelligencia-stratégiát kell megteremteni

Mint mondta: az lesz a feladata, hogy az innovációs és technológiai tárcánál már 2020-ban elkezdett Magyarország mesterségesintelligencia-stratégiáját át, illetve újraírják.

Az MI egyrészt lehetőségeket, másrészt pedig potenciális veszélyeket is jelent

– fogalmazott Palkovics.

A fejlődésbe viszont kis országként is be kell kapcsolódni.

„Magyarország egy nyitott és high-tech ország – akár szeretjük ezt, akár nem, ez egy tény”

– mondta.

Óriáscégeket akarnak Magyarországra hozni

Legfontosabb feladatának most azt tartja, hogy meg tudja jeleníteni Magyarországot az Európai Unióban, Németországban, az Egyesült Államokban vagy éppen Kínában.

„Hogy tudjunk idehozni olyan techóriásokat, mint a Google vagy mások”

– fogalmazott.

Palkovics feladatának tartja, hogy eloszlassák a félelmeket és átadják az embereknek ezt a mesterséges intelligenciát mint eszközt.

„Ez nem egy űrbéli technológia, hanem olyasmi, amit tulajdonképpen holnap mindenki használhat”

– jegyezte meg.

Az oktatást is átalakítaná a kormánybiztos

Palkovics magasra tette a lécet:

szeretné átalakítani az oktatást a mesterséges intelligenciával.

A kormánybiztos a magyar tulajdonú vállalatok fejlesztésében is komoly eredményekre számít, és szeretné, ha Magyarország is jelentős szereplője lenne a mesterséges intelligencia világának.

„Bízom abban, hogy kezet foghatok Elon Muskkal

egy nagy amerikai mesterségesintelligencia-beruházás magyarországi alapkőletételénél”

– mondta.

Megjósolta a következő magyar Nobel-díjast

Palkovics László szerint három olyan embert támogatott a 2020 környéki innovációpolitika, akiknél valószínűsítettük a Nobel-díj elnyerését.

„Szerintem Roska Botond lesz a következő”

– jósolta. A magyar kormány támogatta az itteni kutatásait, amelyből a BrainVision Center nevű cég is létrejött.

Szóba került a Kínában alkalmazott szociális kreditrendszert, amely pontokkal értékeli az állampolgárokat. Palkovics szerint

az állampolgárokat nem célszerű osztályozni.

„Kína egy másfajta politikai berendezkedéssel bír. Minden, ami listázást és osztályozást jelent, az ellen mi tiltakozunk, rosszak az emlékeink ezzel kapcsolatban. Ez talán nem az a terület, amit prioritásként kellene kezelnünk”

– fogalmazott.

A modellváltó egyetemekről is beszélt

Az általa levezényelt egyetemi modellváltást ért kritikák szerinte „politikailag motiváltak” voltak.

Palkovics úgy véli, hogy az új rendszerben egyetemeket fenntartó alapítványok közelebb kerültek az intézményekhez, ami „a lehető legjobb dolog, ami történhetett”.

Szerinte az egyetemi autonómia nem sérült (sic!), mert a kuratóriumok nem szólnak bele a kutatási vagy oktatási kérdésekbe.

„A kutatások irányítását nem az állam vagy az alapítványok végzik, hanem az egyetemek és a kutatóintézetek maguk határozzák meg, milyen területeken dolgoznak”

– fogalmazott.

Arra nem tért ki, hogy egyetemisták ezreitől vették el a külföldi képzés lehetőségét az Erasmus-programok befagyasztása miatt.

Kapcsolódó:

Mi folyik itt? Palkovics László visszatér, komoly feladatot szán neki Orbán Viktor

Valódi Hírek