Brutálisan elszálltak a lakásárak: Egy hónap alatt is nagy volt a drágulás

Országosan 9,4 százalékkal, Budapesten 12 százalékkal nőttek meg a lakásárak egy év alatt.

Idén gyorsult a lakásárak emelkedése országosan és Budapesten is – derült ki az ingatlan.com januári lakásárindexéből.

Az országos lakáspiacon 1,6 százalékkal emelkedtek az árak az előző hónaphoz képest, ami a decemberi 0,8 százalékos drágulás duplája.

Budapesten 12 százalékkal nőttek a lakásárak egy év alatt

Éves szinten

a lakásárak emelkedése megközelíti a 10 százalékot,

egészen pontosan 9,4 százalékot tesz ki, ami gyorsulást jelent a decemberi 7,8 százalékos ütemhez képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint:

„év elején a lakások átárazódása egy élénkülő piacon az utóbbi évek tapasztalatai alapján természetes folyamatnak számít, ám az idén több ezer befektetési célú vásárló visszatérése extra keresletet és drágulást eredményezett, ami elsősorban a nagyvárosok lakáspiacain érvényesül.”

A 9,4 százalékos országos áremelkedésen belül jelentős eltérések vannak a különböző országrészekben.

Budapesten az éves árnövekedés eléri a 12 százalékot,

míg a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföld régió

13 százalékos drágulást mutatott az év első hónapjában.

Ugyanakkor a budapesti agglomerációt lefedő Pest megye mindössze 5 százalékos növekedést produkált.

Már csak néhány külső pesti kerületben maradtak megfizethető árú lakások

A portál elemzése szerint a fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára 1,17 millió forintnál járt február elején, míg az új építésűeké 1,51 millió forint volt. A legolcsóbb budapesti használt lakások lélektani árhatára 903 ezer forint volt, mivel az összes eladó használt lakóingatlan negyede ennél alacsonyabb áron került piacra.

A legdrágább városrész az V. kerület, ahol a használt lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 2 millió forintot. Ebben a kerületben az eladó lakások legolcsóbb negyedénél is 1,5 millió forint a lélektani árhatár négyzetméterenként.

A széles kínálatot nyújtó kerületek közül a XIII-ban az összes eladó használt lakás esetében 1,44 millió forint az átlagos négyzetméterár. A került legolcsóbb részén is majdnem 1,2 millió forint egy négyzetméter. A XI. kerületben pedig 1,3 millió forint a teljes városrészre vetített átlag. Ugyanakkor a városrész olcsóbb árkategóriában legfeljebb 1,1 millió forinttal találkozhatnak a vevők.

Emellett hat külső pesti kerületben – a XV-ben, a XVII-ben, a XVIII-ben, XX-ban, XXI-ben és XXIII-ban – a választék legolcsóbb negyedét adó lakóingatlanoknál 700 ezer forint alatt marad a négyzetméterár.

Debrecenben, Győrben és Szegeden is magasak a lakásárak

A megyeszékhelyek közül Debrecenben a használt lakások 882 ezer forintos átlagos négyzetméterárral szerepelnek a kínálatban. Itt a legalacsonyabb áron elérhető társaik esetében 702 ezer forint a lélektani árhatár.

Győrben az előbbiek 824 ezer forintos árával szemben az olcsóbb lakóingatlanokért legfeljebb 643 ezer forintot kérnek az eladók. Szegeden 792 ezer az átlagos négyzetméterár, az olcsóbbak árszintje pedig 647 ezer forintnál is alacsonyabb.

Valódi Hírek