Kiderült: Százmilliókkal pénzelte az Orbán-kormány fideszesített egyetemét az amerikai védelmi minisztérium

Szedegetik össze a guruló dollárokat Orbán Viktorék.

Az amerikai kormány kiadásait listázó hivatalos oldal, az usaspending.gov szerint a magyar kormány retorikájában „guruló dollárok”-nak nevezett amerikai támogatások

legnagyobb hazai nyertese meglepő módon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

– írta meg a Magyar Hang.

Szépen csurrantak, cseppentek Orbánékhoz a guruló dollárok

Közölték, hogy 2010 óta az amerikai adófizetők összesen 766 ezer 990 dollárral (mintegy 300 millió forint) járultak hozzá a kormánykedvenc egyetem működéséhez.

Azonban még ennél is furcsább, hogy a támogatásokat kizárólag

az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (Department of Defense – DoD) folyósította (!).

Felhívták rá a figyelmet, hogy a DoD felügyeli az öt amerikai fegyveres szolgálat – a hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság, a légierő és az űrerő – működését. 2022 novemberében a minisztérium több mint 1,4 millió aktív szolgálatot teljesítő katonát foglalkoztatott, emellett 778 ezer nemzetőr és tartalékos, valamint 747 ezer civil alkalmazott tartozott az állományához.

Mennyi az annyi?

A kormányzati honlap adatai szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

2010 óta rendszeresen kapott pénzügyi támogatást az amerikai védelmi minisztériumtól:

az első évben 120 ezer dollárt, míg 2021-ben – az eddigi utolsó utalás évében – 183 594 dollárt.

A támogatás jogcíme az oktatási intézményekben, nonprofit szervezetekben és kutatóintézetekben zajló alap- és alkalmazott kutatások finanszírozása, különösen azoké, amelyek a haditengerészeti műveletek fejlesztéséhez kiemelkedő potenciállal járulhatnak hozzá, valamint a tudományos és mérnöki területeken dolgozó jövőbeli kutatók képzésének és motiválásának elősegítése – írták.

Az Orbán-kormány „együttműködési megállapodást” kötött az egyetemmel

A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium (PM) még 2023-ban kötött együttműködési megállapodást az egyetemmel. Az egyetem legutóbbi, amerikai forrásból finanszírozott kutatása a hivatalos adatok szerint 2023. április 24-én fejeződött be.

Ám hiába ömlenek Orbánék zsebeibe a guroló dollárok és rubelek, a magyar kormány mégis hagyta lerohadni a Pázmány-egyetem piliscsabai kampuszát, amely azóta is üresen áll. Megírtuk, hogy konganak az ürességtől és csak amortizálódnak a Makovecz Imre által tervezett Pázmány Péter Katolikus Egyetem kampuszának épületei Piliscsabán. Mindennek ellenére

az ingatlankezelő alapítvány bérköltsége már átlépte az 1,5 milliárd forintot is (!).

Kapcsolódó:

Lehullt a lepel: Orbán Viktor is Soros-bérenc

Itt a vége: Megszűnt egy népszerű egyetemi szak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Mit művelnek Orbánék? Szellemvárossá tette a Fidesz az egyik legnagyobb büszkeségét

Valódi Hírek