Magyarország élre került az EU-ban: A bökkenő csak az, hogy ebbe tízezrek halnak bele

Megjelent az uniós statisztika, Magyarország az élen a rák okozta halálpzásban.

Lakosságarányosan a 29 vizsgált ország közül Magyarországon haltak meg a legtöbbek rákban – áll az Európai Bizottság hétfőn kiadott jelentésében.

A rák okozta halálozás kiugróan magas Magyarországon

2021-ben Magyarországon a daganatos halálozás közel harmadával haladta meg az Európai Unió átlagát.

A többi uniós országhoz hasonlóan a magyar férfiak rákra visszavezethető halálozási aránya lényegesen meghaladta a nőkét, utóbbi majdnem kétszer nagyobb. 2011 és 2021 között az arány mind a férfiaknál, mind a nőknél jelentősen (17, illetve 9 százalékkal) csökkent. Ez

„mindkét esetben meghaladta a gazdaságilag hasonló helyzetű országokra jellemző átlagos csökkenést”.

Mielőtt megörülnénk, az is kiderült, hogy

„mind a felnőttek, mind a serdülők körében nagy gyakorisággal fordulnak elő a rákos megbetegedések kockázati tényezői. A magyarok körében a dohányzás, az ittasság és a túlsúly előfordulási gyakorisága

egyaránt meghaladja az uniós átlagot”.

Ráadásul Magyarországon az elhízott felnőttek aránya 58 százalékra nőtt.

Utolsók vagyunk a tagállamok között

A kockázati tényezők között

a dohányzásnál, a gyümölcs- és zöldségfogyasztásnál a legrosszabb kategóriába kerültünk

– utóbbinál a legaljára.

A jelentés azt is megemlíti, hogy a kormány 2012 óta a napi testneveléssel próbál javítani a helyzeten.

2023-ban pedig bevezette a népegészségügyi termékadót – a sokak által szorgalmazott áfacsökkentés helyett. Utóbbival elérhető árú lehetne a zöldség és gyümölcs.

„A túlsúly aránya folyamatosan nőtt a serdülők körében. Míg 2014-ben a 15 éves magyaroknak csupán 19 százaléka volt túlsúlyos, 2022-re ez az arány 25 százalékra emelkedett.

Bár ez a növekedés megfelel az uniós tendenciának, 2022-ben a túlsúly a magyar 15 évesek körében gyakoribb volt az uniós átlaghoz (21 százalék) képest”

– írták.

A rákszűréseken is kevesebben vesznek részt

Az emlő- és a méhnyakráknál a szervezett szűrőprogramokban is csökkent a részvétel. Igaz, az utóbbinál

sok nő a magánegészségügyhöz fordul.

Magyarországon a leggyakoribb daganattípusoknál következetesen

uniós átlag feletti az elkerülhető halálozás aránya.

„Az ötéves túlélési arány elmúlt évtizedben bekövetkezett javulása azt jelzi, hogy javult a rákellátás minősége Magyarországon.

Az elmúlt években hozott intézkedések a magas színvonalú rákkezeléshez való hozzáférés javítására összpontosítottak a diagnosztikai és kezelési berendezések megújítása és bővítése révén”

– áll a jelentésben.

Arról azonban nem írtak, hogy mennyi időt kell várni egy-egy szűrővizsgálatra.

Valódi Hírek