„Szerencsére nem voltak VIP-ek a fedélzeten” – Így értékeli a helikopter és a repülő összeütközését a FOX news

Döbbenetes megfogalmazás.

Sokan sokféleképpen próbálják elemezni a csütörtökön történt légi balesetet, amelynek során egy helikopter összeütközött egy utasszállító repülőgéppel. Az utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel.

Donald Trump megpróbálta a felelősséget Joe Biden kormányára terelni, mondván, a diverzitás-programok miatt kevésbé felkészült légiforgalmi-irányítók dolgozhattak a reptereken.

Pénteken az internet polgárai – egyébként jogosan – azon háborodtak fel, hogy a katonaság egy tisztségviselője azt közölte a Fox News csatornával, hogy

„a három katona identitását, akik a Black Hawk helikopteren tartózkodtak, nem fedik fel, de a helikopter nem szállított VIP-eket, illetve magas rangú tisztségviselőket.”

Érthető, hogy az X és a Threads népe, amely platformokon a szöveges tartalmak is jellemzőek, kiszúrták, hogy talán másképpen kellett volna fogalmaznia a magas rangú tisztnek, aki a jobboldali tévécsatornának nyilatkozott és azt is hangsúlyozta, hogy az új védelmi miniszter Pete Hegseth nem hozható kapcsolatba a balesettel.

A kommentelők többsége arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire torz látásmód halálesetek kapcsán azt nézni, hogy valaki mennyire fontos vagy felelősségteljes tisztséget tölt be.

„Valaki számára minden halott VIP volt”

– ez volt a legtöbbször megfogalmazott gondolat az esettel kapcsolatban.

Ross Henderson McKillop úgy fogalmazott, hogy

„Annyira idegesít, hogy azt hallom, hogy »nem voltak VIP-ek a fedélzeten«. Ők nagyon fontos emberek voltak sok ember számára. És jó eséllyel sokkal fontosabbak voltak a közösségüknek és a családjuknak, mint néhány ember, aki nonszensz dolgokat ömleszt a kamerákba.”

(foxnews.com nyomán)

Valódi Hírek