Nem tudták eltitkolni Nagy Márton testvére botrányos lépését.
Nagy Márton testvére és csapata tákolta össze a botrányos mini-Dubaj szerződését
Kiderült, hogy „egészen véletlenül” éppen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter testvére és csapata rakta össze a mini-Dubaj szerződését. Nagy Szilárd hosszú időn keresztül tevékenykedett a Fidesz egyik meghatározó közbeszerzési tanácsadójaként, és éveken keresztül egy jól körülhatárolható jogászi csapattal dolgozott.
A 444 információi szerint amikor Nagy Mártont miniszterré nevezték ki, kiszállt a buliból, azonban a csapat nem esett szét, tevékenységüket tovább folytatták. Felhívták rá a figyelmet, hogy a mai napig rengeteg, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) kapcsolható cég közbeszerzéseit, jogi ügyeit intézik, köztük az MVM-ét is.
Nem sok mindent lehet találni Nagyék titokzatos ügyvédi irodájáról
Ennek az ügyvédi csapatnak tagja Nagy Szilárd is, akinek egyik régi beosztottja
szerkesztette és ellenjegyezte a mini-Dubaj projektet érintő adásvételi szerződést is (!).
Jelezték, hogy a Takács, Kiss és Társai Ügyvédi Iroda valamiért nem nagyon reklámozta magát. A Google keresőjével csupán egy LinkedIn-profilt, valamint egy félkész – információkat nem tartalmazó – honlapot és néhány álláshirdetést találtak. Az ügyvédi iroda névadói a sajtóban nem nyilatkoznak, az iroda nem nyert közbeszerzést, és nem lelték nyomát az állami cégek szerződéslistáin sem.
Mint jelezték, kissé meglepő lehet, hogy éppen ez az iroda szerkesztette és ellenjegyezte az állam, vagyis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nevében az évtized egyik legjelentősebb, máris jogi viták középpontjába került adásvételi szerződését:
Rákosrendező területének eladását az arab befektetők számára.
Fotó:
Kapcsolódó:
Szijjártó Péter bejelentést tett: Minden megállapodás megszületett Rákosrendezőről
Levelet hozott a postás Lázár Jánosnak – Rossz hírek érkeztek a mini-Dubajról (+fotók)
Karácsony Gergely: Budapest nem hagyja, hogy Dubajból jelöljék ki, ki mit építhet Rákosrendezőn