Átépítik a budapesti körszálló épületét.
Csaknem 60 év után bezár a legendás budapesti körszálló
(korábban Hotel Budapest). Az ikonikus, henger alakú épületet 1967 szilveszterén nyitották meg, és hamar a főváros egyik meghatározó szállodájává vált, különösen a külföldi vendégek körében.
Az épületet a kétszeres Ybl-díjas építész, Szrogh György tervei alapján készítették.

Körszálló / Fotó: booking.com
Bár megjelenése kezdetben megosztó volt, egyedi kilátása és nyüzsgő éjszakai élete tette népszerűvé. A hotel később a Danubius szállodalánc része lett.
A koronavírus-járvány idején bezárt, majd kollégiumként és dolgozói szállásként üzemelt. Bár sokáig a bontása is szóba került, végül
2022-ben védetté nyilvánította a főváros.
Ez lesz a budapesti körszálló sorsa
A tervek szerint az épület luxuslakásokká alakul át.
A korábbi 280 szobából 44 prémium lakást hoznak létre, amelyek közül néhány kétszintes lesz. Emellett parkolóház, üzletek és wellnessrészleg is helyet kap az új komplexumban.
Májusban vette meg Garancsi István cége
Tavaly májusban vette meg a Market Asset Management Zrt., azaz Garancsi István cége a Körszállót. Már akkor is azt pletykálták, hogy a legendás hotel bontásra van ítélve.
(metropol.hu/turizmus.com nyomán)