Hajszát indított a rendőrség: Ezt a hét ember sérülését okozó férfit keresik (+fotó)

Vasárnap éjjel komoly baleset történt: egy moldáv sofőr az elkövető.

Tiganciuc Calin elmenekült Budapesten a rendőrök elől, majd az Audijával belecsapódott egy pirosnál álló autóba. Heten sérültek meg.

Körözést adtak ki a moldáv sofőr ellen, aki a baleset után cserbenhagyta áldozatait

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) körözést adott ki egy moldáv férfi, Tiganciuc Calin ellen, mert

balesetet okozott a fővárosban, majd eltűnt a helyszínről.

A BRFK a Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a 23 éves férfi vasárnap, nem sokkal éjfél után a XI. kerületben

elmenekült a rendőri igazoltatás elől.

Utána az Audi S8-asával nagy sebességgel a 6-os számú főút felé hajtott, majd az egyik kereszteződésénél nekiütközött egy autónak, amely szabályosan, a piros lámpánál várakozott.

Az ütközést követően az Audit vezető férfi a helyszínről elmenekült.

Azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki.

A vétlen járműben heten megsérültek, ebből ketten súlyosan.

(BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook)

Kapcsolódó:

Súlyos baleset történt: Összeütközött két autó Budapesten, hét ember megsérült

Valódi Hírek