Itt az ideje, hogy ezek a gazemberek a szemünkbe mondják: tudják, hogy mit tesznek – közölte Varga Zoltán.
Az államtitkár egy hangfelvételen elismerte a kormány kudarcát
Czibere Károly, volt szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszél azon a tavaly novemberben készült hangfelvételen, amelyen
egy előadásban elismeri a kormány kudarcát a szociális területen
– hívta fel a figyelmet Varga Zoltán az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának DK-s elnöke szombati közleményében.
A DK kezdeményezi Czibere Károly meghallgatását az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága előtt
A politikus hangsúlyozta: az egykori államtitkár elismeri,
- hogy mélypontra került a gazdaság;
- hogy a szociális intézmények az alacsony bérek miatt nem fogják tudni megtartani a dolgozóikat,
- ezért 200-300 ezer ember fog hiányozni a szociális ellátórendszerből;
- sőt azt is, hogy az elvesztett uniós pénzek a szociális területről is hiányozni fognak.
„A Demokratikus Koalíció Czibere Károly meghallgatását kezdeményezi a parlament Népjóléti Bizottsága előtt!
Ne csak egy hangfelvétel tanúskodjon róla, hanem mondja el ország-világ előtt is, hogy ez a kormány tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen károkat okozott és milyen károkat fog okozni ezután is a szociális ellátásban!
Itt az ideje, hogy ezek a gazemberek a szemünkbe mondják: tudják, hogy mit tesznek; tudatosan árulják el és hagyják cserben a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő honfitársainkat, és az őket segítőket!”
– közölte Varga Zoltán.
(Kiemelt képünkön Czibere Károly látható)