A katolikus egyházfő szerint nem szabad borúlátóan és lemondással várni a jövőt, akkor sem, ha nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap.
Ferenc pápa a szeretet fontosságát hangsúlyozta a háborúk és a társadalmi igazságtalanságok korában
Ferenc pápa szombaton, a BBC brit közszolgálati rádió naponta jelentkező vallási műsorában (Thought for the Day) – amelyben egyházi vezetők fejtik ki napi gondolataikat – úgy fogalmazott: a háborúk, a társadalmi igazságtalanságok, a napi rendszerességgel tapasztalt, számos formát öltő erőszakcselekmények sem adnak okot a csüggedésre, mert
„mi a szeretetet választjuk, és a szeretet reménnyel tölti el szívünket”.
Hozzátette:
„akikben szeretet él, mindig szelíd reménységgel tekintenek a világra, még akkor is, ha bizonytalan helyzetben találják magukat.”
A pápa szerint a kedvesség nem diplomáciai stratégia
Ferenc pápa szerint a kedvesség nem diplomáciai stratégia (!), még csak nem is olyan szabálygyűjtemény, amelynek célja a társadalmi harmónia vagy egyéb előnyök elnyerése.
„A kedvesség is a szeretet egy formája, amely nyitottá teszi az emberek szívét az elfogadásra, és
szerénységre tanítja őket”
– hangsúlyozta az egyházfő, közölve: a szerénység fontossága abban rejlik, hogy elősegíti a párbeszédet, a félreértések elkerülését, és hálássá teszi az embereket.
Ferenc pápa azzal zárta gondolatait, hogy a remény – hittel és jótékonysággal ötvözve – teológiai erény, és ő abban reménykedik, hogy a jelenlegi szentévben az emberek a szeretet megnyilvánulásaként tanúsítanak majd kedvességet, így teremtve kapcsolatokat másokkal.
A katolikus egyház vezetője ennek jegyében kifejezte azt a reményét is, hogy az újév elhozza a békét a világban.
(MTI nyomán)