Befutott a váratlan pofon: Saját tévéje alázta meg keményen Orbánt (+fotó)

Ekkora bűnért valaki egészen biztosan kaphatott egy alapos fejmosást.

Mi történt? megszégyenítették Orbán Viktort

Egészen 11 percen keresztül „jelenlegi miniszterelnök”-nek nevezték Orbán Viktort az M4 Sport oldalán, azonban a „hibát” nagyon hamar észrevették és korrigálták is – hívta fel a figyelmet Kele János fociblogger, a Momentum korábbi politikusa.

Az apró baki a Puskás Akadémia képzelt „diadalmenetéről” szóló cikkükbe került bele. A cikk pedig azért is készülhetett el, mert az Orbán Viktor által létrehozott és Mészáros Lőrinc által elnökölt felcsúti csapat egészen jó eredményeket tudott felmutatni. Sokak meglepetésére vezetik az NB I.-et, 17 mérkőzés után 35 ponttal vezetik a tabellát.

Kele János vonatkozó bejegyzését alább közöljük:

Mi, akik követjuk a futballt – úgy is, mint: labdarúgás – pontosan tudjuk, hogy „a labda gömbölyű”, a mérkőzéseket pedig „apró-pici nüanszok” döntik el, oda kell hát figyelni mindenre. Nézzük csak meg példának okáért a Gvárdiólát, nála véletlen például elő sem fordulhat (akárha: véletlenül sem), _együttesei_ „óramű pontossággal” _dajkálják_ a _játékszert_ – lásd még: pettyes -, és mivel „ezen a szinten már nincsen könnyű ellenfél”, abból kell kiindulni, hogy az a _gárda_ nyeri az _összecsapást_, amelyik kevesebb hibát vét.

Ha így, és innen – csak így, és csak innen – nézzük,

könnyen érthetővé válik az M4Sport példás ütemű megelőző szerelése.

Történt, hogy egy, a Felcsút őszi bajnoki elsőségének körülményeit taglaló írásba belecsúszott – mi több: bennemaradt – egy apró-pici hiba, mondhatni mulasztás, afféle szerzői könnyelműség, felesleges flikk-flakk, bravúrkodás. („Öncélú, rossz futballista” – veti közbe Knézy Jenő.)

Jelesül: „a múlt szezon elején hosszabb interjút adott a Puskás Akadémia honlapjának Orbán Viktor alapító – aki amúgy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke is.”

Így. Ennyi. Nem rengette meg a sajtóteret, nem rohant belőle cikket írni a 444 és a Telex, megkockáztatom, hogy a Nézőpont Intézet még nem kezdte meg a telefonos kutatást a témában, sőt, talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, Carlo Ancelotti szemöldöke sem csúszott fel miatta (tőle, tekintetében, illetve vonatkozásában).

És mégis:

tizenegynehány perc nem sok, annyi telt csak el, és a szorgos szerkesztői kezek máris intézkedtek, méterekről repült _a tisztázni igyekvő bekk_, s lőn, _zsebkendőnyi területen_ sikerült kihozni a _bőrgolyót_.

„Magyarország miniszterelnöke.” Tény. „(…) aki amúgy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke is.” Szintúgy: tény.
De azt csak a futballt lélegzetvételnyi közelről követők érthetik igazán, micsoda jelentőségük van az „apró-pici nüanszoknak” az eredmény (jelesül: győzelem) szempontjából. Merthogy: „a futballt gólra játsszák.”

_Hálószaggató találat_ volt, szentigaz.

(Kele János/Facebook)

Valódi Hírek