Hatalmas meglepetés: Fehér karácsonyt jeleznek a meteorológusok

80 százalék az esély a havazás érkeztére karácsony napjaiban.

Szinte tavaszi idő köszöntött ránk december közepén, hiszen a hétfői 8–13, valamint a keddi 6–12 fokos nappali maximumok mellett már az éjszakai fagyok is enyhültek. Ennek oka, hogy a nyugati szél meleg, óceáni levegőt hozott az Atlanti-óceán térségéből.

Péntekre várható az igazi téli idő

A „meleg” időszak pénteken egy kisebb hidegfronttal véget érhet, majd hétfőre erősebb hidegfront is érkezhet, ami eső mellett

többfelé havazást is hozhat a szentestére.

A kiderül.hu meteorológusa, Molnár László szerint a szerdai és csütörtöki napok hasonlóan enyhe idővel telnek, 6–11 fok közötti csúcshőmérsékletekkel. Csütörtök estétől már borongósabbá válik az éidőjárásg, északnyugat felől felhők gyülekeznek. Péntekre érkezhet az úgynevezett „leszakadó hidegcsepp„, amely lehűlést és csapadékot hoz. Az eső mellett a hegyekben havas eső is előfordulhat, míg a délnyugati területeken lesz a legtöbb csapadék.

Havazás révén köszönthet be a karácsony

Hétvégén, szombaton, már naposabb, melegebb idő várható, csapadék csak helyenként fordulhat elő. Hétfőn, december 23-án egy északra forduló áramlás révén markáns hidegfront érkezhet, és nagy eséllyel havazásra is lehet számítani szenteste környékén.

Ennek bekövetkezésére jelenleg 80 százalékos esélyt adnak a meteorológusok, és 40–70 százalék a valószínűsége annak, hogy

akár december 24-én, akár 25-én havazás is várható.

Mivel a nappali hőmérséklet 1–6 fok körül alakul, így a tartós hóesés nem valószínű. Ennek ellenére ha a hó december 24-én este vagy másnap érkezik, akkor fehér karácsonyra is lehet esély. A hideg viszonylag rövid ideig tart majd, december 26-ától újra enyhébb időre számíthatunk.

Kapcsolódó:

Váratlan fordulatot vesz az időjárás a karácsony előtti héten

Kapaszkodj meg a székben! Így néz ki Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc giccsparádé karácsonyfája (+fotó)

Valódi Hírek