Még durvábban lejt a Fidesznek a pálya a választási törvény friss passzusai révén.
Elfogadta kedden az Országgyűlés a választási törvényeket módosító javaslatot, amelynek egyik fő eleme a választókerületi térkép átrajzolása.
Ennek eredményeként Budapesten a választókerületek száma 18-ról 16-ra csökken, míg Pest vármegyében 12-ről 14-re nő.
Pofátlan módon álltak neki a pusztításnak
Még november 19-én az éj leple alatt nyújtott be a törvénymódosító javaslatot a Fidesz.
Az ellenzéki politikusok nagyon kiakadtak az újabb fideszes húzáson. Karácsony Gergely akkor azt mondta, ez a kormánypártok bosszúja, mert a fővárosiak a kormány ellen szavaztak.
A Demokratikus Koalíció (DK) „választási atombombának” nevezte a módosítást, míg az Orbán-kormány azzal érvelt, hogy a választókerületi határok módosítása törvényi kötelezettség, ha a választópolgárok száma jelentősen eltér a törvényi előírásoktól körzetenként.
Nem tisztességes a Fidesz szándéka a választási törvény módosításával
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, hogy az Orbán-kormány csalást követ el a választási törvény módosításával. A fideszes törvénymódosítás célja világosan az, ami egyébként Magyar Péteré is: felszámolni az általuk gyűlölt baloldalt, és felosztani az országot régi Fidesz és az új Fidesz (Tisza Párt) között – véli Gyurcsány.
Az Index az ügyben megkérdezte többek között Pék Szabolcsot, az Iránytű Intézet elemzőjét. Ő úgy vélekedett, hogy szerinte a Fidesz saját érdekei mentén alakítja a választási rendszert.
A törvénymódosítás további elemei közé tartozik a névjegyzékzárás időpontjának, a jelölt-visszalépési határidőnek, a szavazati igazolványok használatának, a borítékhasználatnak, a szavazatok újraszámlálásának és a szavazategyenlőség kezelésének szabályozása.
Kapcsolódó cikkünk:
(Index nyomán)