Őrsi Gergely kiáll a feljelentett Mikulás mellett – jogsegélyt ígért a meghurcolt Télapónak.
A II. kerületi Rendőrkapitányságon feljelentették azt a Mikulást, aki kipróbálta a helyi játszótér trambulinját. Erről Őrsi Gergely, a budai városrész polgármestere tájékoztatott a Facebook-oldalán.
Őrsi Gergely vasárnapi bejegyzését teljes egészében közöljük:
„Kiállunk a II. kerület feljelentett Mikulása mellett!
A II. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint felvételeink alapján garázdaság és rongálás miatt feljelentették a télapót.
Természetesen kiállunk a Mikulás mellett, és az inkognitóját megőrizve vállalom a felelősséget tetteiért.
Számíthat jogsegélyszolgálatunkra, és reméljük, hogy nem lesz szükség bonyolult lappföldi eljárások sorára az ügy tisztázáshoz.
Fontos leszögezni, hogy bár a játszótéri játékok használata az ő termetével szabvány szerint nem megengedett, az általa használt játékokban kár nem esett, a leveleket pedig végső soron neki írták.
Bízunk abban, hogy bárki is jelentette fel az ismeretlen elkövetőt – a felvételeken látható Mikulást -, nemcsak virgácsot kapott, és meg tud bocsátani a Mikulásnak a néhány percnyi önfeledt játékért a Süsü játszótéren, ameddig felfüggesztette az ajándékok kiszállítását.
Az esetről készült videó megtalálható a hozzászólások között.”
Korábban Őrsi Gergely tette közzé azt a videót, ami alapján a feljelentés történt. Ezt az alább tudjátok megnézni:
(Őrsi Gergely/Facebook)