Semjén Zsoltra is ráégtek az egyház bűnei.
Orbán Viktor ma Rómában van, ahol találkozik a római katolikus egyház fejével, Ferenc pápával – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-videójában Vadai Ágnes.
A DK szerint van miről beszélnie Orbánnak a pápával
A Demokratikus Koalíció politikusa jelezte, azt tudjuk, hogy találkoznak, azonban arra vonatkozóan nincsenek információk, hogy pontosan miről is fognak beszélni egymással.
A politikus úgy gondolja, lenne miről beszélgetni. A magyar miniszterelnök például megkérhetné a pápát, hogy segítsen rávenni a Magyar Katolikus Egyházat, hogy ne tussolják el tovább a pedofil bűncselekményeket, továbbá hogy legyenek vizsgálatok az elmúlt évek sze*uális bűncselekményeiről, és hozzák is nyilvánosságra a bűnösök neveit.
Nem tudni, miért utasította el Semjén Zsolt a DK javaslatait
Emlékeztetett, ezekre a borzalmas esetekre csupán úgy derült fény, hogy a sajtó beszámolt róluk, azonban továbbra sem tudható, hogy pontosan hány hasonló hátborzongató bűnügy lehet még, amiről senki sem tud. Felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban rengeteg írásbeli kérdést nyújtott be a témában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, azonban tőle kivétel nélkül mindig csak elutasítást kapott.
A DK korábban javasolta, hogy hozzanak létre egy vizsgálóbizottságot, amely feltárná ezen bűncselekményeket, azonban
a fideszes többség elutasította ezt a javaslatot (!).
Mint mondta, egy másik javaslatukban indítványozták, hogy mindenkinek legyen feljelentési kötelezettsége az ilyen jellegű bűncselekményekben, azonban a fideszes többség ezt a javaslatot is elutasította.
„Teljesen érthetetlen, hogy Semjén Zsolt miért védelmezi azokat a papokat, aki sze*uális bűncselekményeket követnek el, akik gyerekeket erőszakolnak meg”
– mondta Vadai Ágnes, közölve: a katolikus egyház Magyarországon lapít.
Levelet írtak Ferenc pápának, felszólították a miniszterelnököt
A politikus felszólította Orbán Viktor, hogy a mai látogatásán kérje meg Ferenc pápát, hogy gyakoroljanak nyomást a magyarországi katolikus egyházra. Vadai Ágnes tudatta, hogy az ügyben levelet írtak a pápának, hogy pontos információk alapján tudjon tájékozódni a magyarországi helyzettel kapcsolatban.
Videó:
(Demokratikus Koalíció/Facebook)