A DK ismét pert nyert a Kúrián az MTVA-val szemben: Kiderült, mennyivel emelkedett a propagandisták bére egy év alatt (+videó)

Volt, aki egymilliós béremelést kapott egy év alatt.

Pert nyert a DK a Kúrián az MTVA ellen

A DK ismét

pert nyert a Kúrián az MTVA-s propagadisták fizetése ügyében

– hívta fel a figyelmet Kálmán Olga pénteken.

„Van, akinek egymillióval emelkedett a bére egy év alatt”

– jegyezte meg a Demokratikus Koalíció politikusa.

Elmondta, a Kúria felülvizsgálati döntése hatályban tartotta azt a jogerős bírósági ítéletet, amely révén kiderült: a köztévé vezető arcai

több millió forintot keresnek havonta és még fizetésemelést is kaptak az adófizetők pénzéből.

Mint ismert, Kálmán Olga egyszer már kiperelte az állami tévé vezetőinek fizetését, akkor a 2022-es adatokat adták meg. Azóta a „jó munkáért” fizetésemelést is kaptak a propagandisták, így 2023-ban újra kikérte a bérlistákat, üzleti titokra hivatkozva azonban elutasították a bérlista kiadását, ezért a DK képviselője ismét bírósághoz fordult.

Első- és másodfok után a Kúria újra kimondta: ezek közérdekű adatok.

A két adatigénylésből az derül ki, hogy a propagandisták 2022 és 2023 között – miközben az adatigénylési per zajlott – átlagosan 15 százalékos fizetésemelést zsebeltek be – közölte a politikus.

Jelezte, a jogerősen hírhamisítónak nevezhető Papp Dániel esetében még trükköznek egy kicsit, az ő legfrissebb fizetését ugyanis nem küldte meg az MTVA.

„Papp Dánielről pillanatnyilag azt tudjuk, hogy 2022-ben havi 3,5 millió forintot keresett”

– mondta Kálmán Olga.

Tudatta, hogy

  • Németh Zsolt, a kollégái által csak „Pitbull”-nak hívott hírigazgató nagyon kiválóan dolgozhat, mert 2022 és 2023 között 1,6 millióról 2 millió 690 ezer forintra emelték a bérét.
  • Orbán Viktor péntek reggeli mikrofonállványa, Nagy Katalin, aki azóta már brüsszeli tudósító lett, forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres, de euróban kapja a fizetését.
  • Meszes Boglárka híradós, aki képes volt bemondani élő adásban, hogy egy független újságíró kérdésekkel provokálta a fideszeseket, havi 1 millió 521 ezer forint bérben részesül. Két éve még „csak” 1,3 milliót kapott.
  • Császár Attila vezető politikai riporternek is nőtt a bére, 1 millió 470 ezer forint fizetést kap.
  • Lánczi Tamás 2 millió 450 ezer forintot keresett, de most már a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) élén védi mindannyiunk függetlenségét.
  • Az időnként antiszemita posztokat megosztó Siklósi Beatrix havi 1,9 millió forint fizetést vesz fel a „köz”médiában, őt is megjutalmazták közel 300 ezres emeléssel – sorolta Kálmán Olga.

„A DK továbbra is nyomon követ minden egyes forintot, amelyet az Orbán-kormány a saját propagandistáira költ a mi adónkból, mert

minden költségvetési pénz a magyar embereké, és nem az áruló kormány szolgáié”

– zárta sajtótájékoztatóját Kálmán Olga.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek