Gyurcsány Ferenc: A Fidesz egy romlott, bűnöző hatalom, Magyarország egyik legmocskosabb képződménye! (+videó)

Mindent megtesznek, hogy elvegyék az ellenzékiek kedvét, bátorságát, kitartását – figyelmeztetett Gyurcsány Ferenc.

Egymás után bünteti meg az ellenzéki képviselőket az Orbán-rezsim

„Nyavalyás ellenzékiek mit ugrálnak itt? Majd megtanítjuk nekik, hogy hol lakik az Úristen, az édesanyjuk térde kalácsát!”

– fejtette ki Gyurcsány Ferenc a kövéri gondolatot péntek reggeli videójában. Ez az a gondolat, amely alapján egymás után bünteti meg a kormány az ellenzéki képviselőket, kiirtandó fajnak nevezi őket, és ha kell, a bíróság elé idézi őket.

Gyurcsány Ferenc súlyos veszélyekre hívta fel a figyelmet

A Demokratikus Koalíció elnöke minderre több példát is felsorolt:

  • Varju László, akit egy vitatható lökdösődés után akartak kitenni a Parlamentből.
  • Fekete-Győr András, akit egy olyan cselekményért ítéltek el, amelyet az első és másodfokú bíróság valójában nem tudott bűncselekménynek tekinteni. 14 millióra büntetik azt, aki kimondja a kormányra, hogy áruló – hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc.

„Repressziónak hívják nagyon elegánsan, csak hogy ne is értsék az emberek azt a nyomást, elnyomást, amit a hatalom művel másokkal szemben.

Ez egy represszív hatalom”

– jelezte, majd hozzátette, nem olyan, mint Putyiné, nem ölik meg az embereket a véleményükért, de mindent megtesznek, hogy elvegyék az ellenzékiek kedvét, bátorságát, kitartását –mutatott rá a volt miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc rögzítette: ez ellen az elnyomás ellen nem lehet mást csinálni, mint tartósan fellépni, árulónak nevezni, és kiállni azok mellett, akiket elítélnek.

„Mi mindig azt gondoltuk magunkról, hogy a legádázabb ellenfelei vagyunk a Fidesznek, és eszerint is cselekedtünk”

– jelentette ki.

A DK elnöke úgy véli, ehhez minden eszközt meg kell ragadni, még a hagyományosakat is. Azért mert valaki tart egy sajtótájékoztatót, kiad egy közleményt, vagy hozzászól a Parlamentben, még nem simul bele a rendszerbe – jegyezte meg.

„A csorba eszközt is használni kell az ellenféllel szemben, ha csak az van”

– mondta.

A politikus világossá tette:

a Fidesz egy romlott, bűnöző hatalom, ami „Magyarország történelmileg egyik legmocskosabb képződménye”.

A DK elnöke minden magyar demokrata segítségét kérte az Orbán-kormány elleni küzdelemben

Elmondta, nem ördögöt próbál a kormányból faragni, hiszen már ők maguk az ördögök. Úgy gondolja, hogy azok, akik fellépnek ellenük, megérdemlik az ellenzéki választóközösség támogatását és tiszteletét.

„A küzdelmet nem velünk kell folytatnia az Orbánnal szembenállóknak. Mert Fekete-Győr tisztességesen küzdött, Szabó Timi tisztességesen küzdött, Varju tisztességesen küzdött, a Gyurcsány tisztességesen küzd.

Azt kérem önöktől, hogy segítsék ezt a küzdelmet. Pénteken is, meg hétvégén is, meg a jövő héten is, és minden nap, egészen addig, amíg nem győzünk”

– zárta Gyurcsány Ferenc.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek