Orbán Viktor öccse, Orbán Áron borított: Rogántól kap titkos anyagokat Magyar Péter

Hatalmas botrány robbant ki.

Vízumügyekben való lobbizás, fenyegetés, és Magyar Péter is előkerül azon a napokban kiszivárgott hangfelvételen, amelyen Orbán Viktor öccse, Orbán Áron hallható.

„Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg”

– ez a kemény mondat is elhangzik azon a hangfelvételen, amit szeptember 27-én tett közzé a kuruc.info nevű portál.

Orbán Áron és Héjj Dávid nem cáfolta

A hangfelvétel kapcsán több informátort is megkérdezett Dezső András oknyomozó újságíró, a válaszaik szerint a felvételen valóban Orbán Viktor öccse, Orbán Áron és a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozó Héjj Dávid beszélgetése hallható.

Dezső az ügyben minden érintettet megkeresett, de Orbán öccse és Héjj Dávid nem cáfolta vagy erősítette meg a történteket. Az oknyomozó újságíró ugyanakkor több olyan emberrel beszélt, akik ismerik mind a két szereplőt. Miután meghallgatták a felvételt, biztosak voltak benne, hogy az említett két ember hallható az amatőr módon rögzített anyagon.

A források megerősítették, hogy a cikk elején idézett mondat Orbán Árontól hangzik el, amikor a látogatása célját magyarázza. Orbán Áront ismerő források azt állítják, hogy eredeti a felvétel, és valóban sor került a találkozóra.

Orbán Áron / fotó: Facebook

„Viktor küldte”

A felvételen Orbán Áron arra hivatkozik, hogy „Viktor” küldte Héjj Dávidhoz, aki következetesen „főnökként” hivatkozik a miniszterelnökre. Héjj Dávidot a legtöbben a kormányfő egyik intézőembereként ismerik, 2010 óta több kormányzati pozíciót is betöltött már.

Orbán Áron arról panaszkodik neki, hogy egy „ellenlábasnak” nevezett üzletasszony, B. Radosztina el akarja lehetetleníteni. Állítása szerint

a nő megfenyegette őt.

Szerinte a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó konzulok „blokkolják” a C típusú vízumkérelmeit, amikkel legfeljebb 90 napot tartózkodhatnak a tulajdonosaik a schengeni térségben. Szerinte a konzulokat a nő irányítja.

(Itt érdemes visszaemlékezzünk, hogy évekkel ezelőtt az FBI és az Interpol által évtizedekig körözött, terroristák pénzelésével és pénzmosással gyanúsított Gaith Pharaon is C vízummal érkezett Magyarországra – szerk.)

„Van még egy konzul, aki viszont most már mellénk állt és nem blokkol”

– tette hozzá Orbán Áron.

Blokkolják Orbán Áron cégét

Héjj azt mondta a felvételen, nem tudja ki a nő. Majd azt mondta Orbán öccsének, hogy a

„C vízumokat” leállították a kampányban.

Héjj valószínűleg az önkormányzati és EP-választás kampányára utalt. Utána arról beszélt, hogy Orbán Áron küldött meghívólevelet egy vietnámi állampolgárnak, akinél ezt megtalálták. Héjj figyelmezteti Orbán öccsét arra, milyen veszélyeket rejthet ez a tevékenység.

Orbán szóvá teszi, hogy a vietnámiaknál előbb a vízumszolgáltató cég jóváhagyja a jelentkezőt, utána megy a konzulhoz a kérelem, aki a céges jóváhagyás ellenére elutasította azt. Dezső András cikkében rávilágít, hogy a vízumszolgáltatóknál pont most lesz válás, ugyanis október 7-től a TLScontact helyett már a VFS Global lesz a magyar külügy partnere ebben.

Orbán Áron szerint B. Radosztina fenyegette meg és biztosan ő áll a vízumkérelmek blokkolása mögött. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktor neki azt mondta:

„a Rogán és a Radosztina nem dolgozhat együtt”,

de Orbán Áron ennek ellenére úgy véli, hogy valószínűleg együtt dolgoznak.

„Inkluzíve téged”

Héjj állítólag Orbán Viktorral azt beszélte meg, hogy a vízumkiadás a kampány után újra beindul majd. A beszélgetésből tehát egyértelműen kiderül, hogy Orbán Áron olyan ügyletekben érdekelt, amelyeknél fontos, hogy harmadik országból érkező állampolgárok C vízumhoz jussanak. Orbán Áron a saját cégét is említi, pedig

a cégnyilvántartás szerint nincs is olyan cége

amely kapcsolódna bármilyen vízumkiadáshoz vagy külföldi munkaerő-közvetítéshez.

Orbán öccse azt állítja, Magyar Péternek a rogáni titkosszolgálat ad információkat

Szerinte a Rogán Antal irányítása alatt álló titkosszolgálat

Magyar Péternek szivárogtat ki titkos anyagokat.

Rogánékat sejti Novák Katalin „kiütése” mögött is. Szerinte a következő Szijjártó Péter lesz.

B. Radosztina volt a letelepedési kötvényes „aduász” is

Radosztina korábban azt az Arton Capital nevű céget vezette amelyik a letelepedési kötvény egyik fontos szereplője volt a piacon. Megírtuk, hogy 2017. április 8-ára virradóra követték el Budapesten azt a betörést, amelyben 200 millió forintot zsákmányoltak az elkövetők, azonban mégsem emiatt emlékezetes az Arton Capital Kft. elleni rablás. Ez a cég volt a Rogán Antal által alapított letelepedésikötvény-biznisz egyik legnagyobb haszonélvezője, miközben az államnak ráfizetéses volt az „üzlet”.

Dezső megkeresésére B. Radosztina azt állította, hogy semmi nem igaz abból, ami a hangfelvételen vele kapcsolatban elhangzik. Az ügyben pedig a továbbiakban nem kívánt nyilatkozni.

A hangfelvétel itt hallgatható meg:


.

Valódi Hírek