Komoly baj van: Gulyás Gergely meghökkentő magyarázatot adott a 400 forint feletti euróra

Magyarország gazdasága számára a stabil árfolyam a kedvező – mondta Gulyás Gergely.

Csütörtök estére már 401 forint felett az euró árfolyama

Megírtuk, hogy szerdán

400,84 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon.

Jelezzük, fél éve nem volt példa a magyar fizetőeszköz ilyen mértékű gyengülésére.

Furcsán reagált a kormány, miután kómába esett a forint

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfó során kapott kérdést arra vonatkozóan, hogy esetleg van-e a kormányzatnak bármilyen eszköze arra, hogy stabilizálni tudják a forint árfolyamát, hogy az lekerülhessen végre a hullámvasútról.

A miniszter a kérdésre válaszul közölte: az árfolyam és a kamat szerinte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatáskörébe tartozik, ráadásul – mondta – most „egyértelmű, hogy külgazdasági okai vannak a forint gyengülésének”. Gulyás állította, a forint újabb gyengülése kizárólag a közel-keleti háború miatt van. Megjegyezzük, korábban az ukrajnai háborúval indokolták a forint romlását.

A kancelláriaminiszter tudatta: nincs árfolyamcéljuk, szerinte a stabil árfolyam lenne a kedvező

Gulyás azt mondta, a kormánynak semmilyen árfolyamcélja nincsen, ugyanakkor – tette hozzá a miniszter – annak ő nagyon nem örül, ha túl nagy a volatilitása (az ármozgások mértéke és gyorsasága) a forintárfolyamnak,

a gazdaság számára ugyanis a stabil árfolyam a kedvező

– állapította meg Gulyás Gergely a kormányinfón.

Csütörtök estére már 401 forint felett áll az árfolyam:

Forrás: pénzcentrum.hu

Nem csak „külgazdasági okok” vannak a forint gyengülése mögött

Mint a Portfolio beszámolójában rámutatott, Gulyás érvelése annyiban helytálló, hogy valóban szerepet játszhattak külső okok – például a közel-keleti konfliktus vagy a Fed múlt heti kommentárjai a kamatcsökkentésről – ugyanakkor felhívták rá a figyelmet, hogy

„a forint ezúttal is sokkal jobban megszenvedi a nemzetközi hangulatromlást, mint a többi régiós deviza”.

Azt írták, az euróhoz mérve szintén gyengülő lengyel zlotyval szemben például történelmi mélypontra esett a jegyzés szerdán, amelynek oka, hogy a gazdaság alapvető mutatói nem úgy javulnak, ahogy a kormány és az elemzői konszenzus előrejelezte:

  • lassabb a növekedés,
  • rosszabbak a beruházási
  • és fogyasztási adatok,
  • felborult a költségvetés,
  • ráadásul a piac egyre inkább az EU-s források elvesztésével számol,
  • és már a magyar kamatszint sem annyira vonzó, mint néhány hónappal ezelőtt – sorolták.

A lengyel jegybank ezzel párhuzamosan halogatta a kamatcsökkentéseket. Kiemelték, hogy Lengyelország kockázati megítélése javult, a beérkező EU-s források jelentősen javították az országról alkotott befektetői képet, mindezek együttese miatt tehát a piaci aggodalmak közepette

a lengyel zloty jóval ellenállóbb, mint a forint.

Valódi Hírek