Gyurcsány Ferenc drámai videóban jelentkezett be: Megszólalt a lopási vádakról

Gyurcsány Ferenc elárulta, hogyan NEM loptak a fővárosban.

Gyurcsány Ferenc reagált a budapesti DK-val kapcsolatos vádakra

Videóban reagált a DK fővárosi politikusai ellen felhozott vádakra Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke. A politikus frappáns kisfilmjében tételesen cáfolta a közösség politikusai ellenében tett kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy a képviselők „szétlopták” a fővárost.

A volt miniszterelnök a videójában arra – a főként Magyar Péter által terjesztett állításra – reflektált, hogy a jelenleg még a főváros vezetésében részt vevő politikusok lopnak, csalnak, hazudnak. Emellett arra is reagált, hogy a DK által kapacitált fővárosi intézményvezetők kinevezése után utasította-e bármire az érintett vezetőket a leköszönő testület legnagyobb ellenzéki frakcióját adó párt.

Gyurcsány szarkasztikusan azzal fokozta a drámai feszültséget, hogy

valódi „leleplezés fog következni„.

Gyurcsány így méltatta Szűts Ildikó munkáját

Szűts Ildikót, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezetőjét személyesen Gyurcsány biztatta, hogy nyújtson be pályázatot a cég vezetésére. Ő a pályázatot később el is nyerte, és azóta is ő vezeti a városi strandokért és uszodákért felelős céget.

Szűtsöt azzal méltatta Gyurcsány, hogy számos diplomával rendelkezik, a turisztikai szektor 50 legbefolyásosabb szereplője között tartották számon, és magas rangú állami kitüntetéssel is rendelkezik. A DK elnöke elmondta: soha ekkora nyereséggel nem zárt még évet a gyógyfürdőket üzemeltető cég, mint tavaly, tehát Szűts Ildikó munkájára nem lehet panasz.

Így „avatkozott be” a fővárosi cég életébe Gyurcsány

Gyurcsány felidézte az elmúlt öt évben Szűts munkája kapcsán felmerült egyetlen érdemi panaszt. Az a hír terjedt, hogy az egyik fürdőben dolgozó masszőrt, „Icukát” ki akarta rúgni a vezérigazgató. Gyurcsány utánakérdezett a vezetőtől, ez valóban így volt-e. Szűts Ildikó megerősítette az értesülést, de hozzátette:

„Icuka” nem kért segítséget, és saját maga kezdeményezte a felmondását,

mert önálló vállalkozást szeretett volna indítani. Végkielégítést is kapott a hosszú ideje végzett munkájáért.

Ez volt az én iszonyatos beavatkozásom a cég életébe

– jegyezte meg gúnyosan.

Hozzátette: van még egy „happy end”-je a történetnek. Az pedig az, hogy a vezető a budapestiek érdekét szolgálja, akinél jó kézben van a fürdő sorsa.

Aki ennek az ellenkezőjét mondja, az nem mond igazat

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Videó:

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek