Teljes katasztrófát okozna Magyarországon, ami a Dunán történt Pozsonyban

Kedden hajnali négy órakor tetőzött a Duna Pozsonynál.

970 centiméteren tetőzött a Duna Pozsonynál, Dévénynél a 900 centiméter körüli magasságot érte el – jelentette a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.

Fontos megjegyezni, hogy Karácsony Gergely hétfői közlése szerint 850 centiméteren tetőzhet a Duna Budapestnél hétvégén. Ez alig marad alatta a 2013-as rekordnak, amikor a felső rakpartokat is csak épphogy nem öntötte el a víz. A 970 centiméteres vízállás ezek szerint már beláthatatlan következményekkel járna.

Magasabban tetőzött, mint ahogy várták

Hétfőn este még 950 centiméterre várták a folyó tetőzését a nagyvárosban.

A pozsonyi tetőzés azt is jelenti, hogy Komáromban a vártnál hamarabb érheti el a csúcsot a folyó vízszintje – számolt be az infostart.hu.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet jelentése szerint feljebb,

az osztrák szakaszon a folyó szintje már enyhén csökkenő tendenciát mutat.

A morvai és az alsó-ausztriai helyzet alakulása miatt a következő órákban a jelenlegi vízálláson stabilitás várható a vízszint ingadozása mellett.

Kritikus a helyzet Pozsony egy részében

Továbbra is kritikus a helyzet azonban Pozsony Dévényújfalu városrészében,

ahol a tűzoltók egész éjjel készenlétben voltak, és folyamatosan szivattyúzzák a vizet. Több tömegközlekedési járatot is felfüggesztettek, néhány iskolában szünetel a tanítás.

A heves esőzések miatt nem csak a Duna okoz fennakadásokat. A városban óvatosságra intik a járókelőket, ugyanis az eső eláztatta a fák gyökereit, a fák így könnyen kidőlhetnek, ezért nem tanácsos a szlovák fővárosi erdőkbe, parkokba látogatni.

A pozsonyi állatkert sem látogatható: az áradás tönkretette a két éve átadott gazdaudvart.

Az állatokat sikerült megmenteni.

Komáromot a vártnál előbb érheti el a dunai árvíz tetőzése

Az intézet legfrissebb becslései szerint Komáromban a vártnál korábban,

kedden vagy szerdán tetőzhet a Duna.

2013-ban a folyó szintje 889 centiméteres magasságot ért el, a jelenleg becsült magasság viszont nem jelent veszélyt a városra nézve. Keszegh Béla révkomáromi polgármester tájékoztatása szerint a mobilgátak segítségével megbirkóznak a vízszinttel. Jelenleg harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben Révkomáromban.

Párkánynál várhatóan szerdán éri el a legmagasabb vízszintet a folyó.

A városban a Duna két nap alatt két métert emelkedett.

Az új árvízvédelmi gátnak köszönhetően itt sem számítanak rendkívül súlyos helyzetre. A szivattyúkat már készenlétbe helyezték.

A Mária Valéria hídon még lehet közlekedni

A Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd egyelőre nincs lezárva.

„Ugyanakkor, ha a helyzet komolyabbra fordul, azzal is számolni kell, hogy

lezárják majd a hidat, mert Esztergom felől a rávezető út veszélyeztetett”

– közölte Eugen Szabó, Párkány polgármestere. Ugyanígy számítani lehet arra is, hogy a Helemba–Ipolydamásd közti új hidat is lezárják, ha a rávezető utakat elönti az Ipoly folyó.

A Medve és Vámosszabadi közti határátkelőt viszont már hétfőn le kellett zárni,

mert az előrejelzések szerint a víz elöntheti az ártéri hidat.

Szlovákiában hétfőn még 5–25 milliméternyi csapadék esett, délnyugaton 15 milliméternyi. Jelenleg azonban már nem számít tartós esőzésre a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.

(Kiemelt képünkön a Duna Pozsonynál. Forrás: X / This is Slovakia)

Valódi Hírek