Itt a figyelmeztető előrejelzés: Zord fordulatot vesz az időjárás pénteken

Zivatarok, villámlás és jégeső miatt adták ki a figyelmeztető előrejelzést.

Péntek hajnalban az ország nyugati kétharmadában többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és többfelé – főként a Dunántúlon – várható tartós, kiadós eső. Előterében továbbra is kialakulhatnak záporok, néhol zivatar is előfordulhat – hívta fel a figyelmet friss előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

A keleti harmadban ezzel szemben továbbra sem valószínű csapadék, és a felhőzet is vékonyabb, szakadozottabb lesz. A Dunántúlon élénk, olykor erős lesz a szél, az északnyugati tájakon hajnaltól már viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 18 fok között várható, de a szeles északnyugati tájakon ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk.

Reggel keleten, északkeleten is megnövekszik a felhőzet, majd nagyrészt erősen felhős, borult idő várható országszerte kiadós esővel, záporral, keleten zivatar is kialakulhat.

Délutántól délnyugat felől szakadozik a felhőzet, szűnik a csapadék. Az északnyugati szelet főleg a nyugati, valamint a középső országrészben erős, helyenként – a Kisalföldön – viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország keleti felén

18, 28, míg nyugaton csupán 9 és 17 fok között alakul.

A szakszolgálat zivatarok, villámlás, szélerősödés, jégeső miatt adta ki a figyelmeztetést péntekre:

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek