Erre sem adtak pénzt Pintérék? Megdöbbentő döntést hozott a neves intézmény

Bezárják a halmozottan sérült fiatalokat nevelő Napraforgót Békéscsabán.

Nincs pénz a fenntartásra: az utcára tehetik a békéscsabai Napraforgó Központból a halmozottan sérült gyerekeket – tudta meg szerdán a telex.hu.

A szülők kétségbe vannak esve

„Hetek óta, pontosabban augusztus 2-a óta hitetlenkedve állunk mi, súlyosan, halmozottan sérült fiatalokat nevelő szülők azon bejelentés, tájékoztatás előtt, hogy a békéscsabai MKBME Napraforgó Központ

Fogyatékosok Nappali Intézményének működése szeptember 1-től felfüggesztésre kerül”

– írta egy érintett szülő. Azóta az említett szülő szerint már nem is felfüggesztésről, hanem bezárásról van szó, ami összesen 16 családot érint.

Az érintett úgy tudja: a bezárás egyetlen oka a pénz.

„Túl sokba kerülnek a gyermekeink, mert magas támogatási szükségletük van”

– tette hozzá.

Még csak be sem jelentették időben a Napraforgó Központ bezárását

A kétségbeesett szülő úgy véli,

ezt nem két hónappal a szolgáltatás megszűnése előtt kellene bejelenteni.

Közben kiderült, hogy az intézmény végül október 4-ig kapott haladékot. Ám érintettként nem kívánja senkinek, hogy átéljék azt, amit ők most mindennap.

„A gyerekek kicsi kora óta ebben élünk. Hova vigyük őket, ahol biztos, szerető közegben tudjuk őket? Ahogy idősebbek, egyre nehezebb. Nem kellenek a szolgáltatóknak mert sokba kerülnek. Folyamatos készenlét az életünk. 0–24-es aggódás.

Gondoskodáspolitika, esélyegyenlőség, és még sorolhatnám a szebbnél szebb szavakat… De mi valósul meg belőle egy súlyosan, halmozottan sérült gyermeket nevelő család esetében?”

– tette fel a kérdést.

A polgármester és az önkormányzat nem vállalja a felelősséget

A békéscsabai önkormányzat szerint a szolgáltatást eddig a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete civil szervezet biztosította. Mint a portálnak írták: az ellátás megszüntetéséről az egyesület saját hatáskörben döntött.

Kovács Ágnes, a szervezet elnöke a portál kérdésére elmondta, hogy az intézményt azért kellett bezárni, mert

elfogyott a finanszírozásra fordítható pénz.

Hozzátette, hogy az elmúlt években a nappali intézményt csak jelentős egyesületi hozzájárulással tudták működtetni. A gondozottak ellátását más nem vállalta.

Kovács azt is elmondta, hogy az ellátottak biztonsága és méltóságteljes ellátása érdekében

jól képzett szakembereket alkalmaztak, az előírtnál magasabb létszámban.

Az ellátást közvetlenül végző gondozók bérköltsége 2024. októberig megközelítőleg 30 millió forintra rúgott. Az állami normatíva erre az időszakra viszont csak 12,7 millió forint. A békéscsabai önkormányzat 600 ezer forinttal támogatta a munkájukat.

Valódi Hírek