Döbbenetes hír érkezett az Árpád hídi halálos baleset gázolójáról: Ő lehet a tárgyalások nagy nyertese

A kerékpáros halálát okozó Árpád hídi gázolás elkövetőjének fizetne jóvátételt a száguldozó BMW-s.

Tavaly nyáron két BMW és egy Mercedes vett részt az Árpád hídon abban a száguldásban, amelynek végén a Mercedes sofőrje halálos balesetet okozott. A 26 éves kerékpárost elgázoló sportautó felborult, és a kocsiba belerohant az egyik BMW. Ezzel a halálos balesetet okozó Mercedes vezetője 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A tragédia sokkolta a közvéleményt

Megírtuk, hogy 2023. június 1-jén este a fővárosban egy autós

letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy kerékpárost az Árpád hídon.

Az esetet követően Karácsony Gergely dühös posztot írt, és bejelentette: már a balesetet megelőzően kezdeményezték a városon belüli sebességmérők telepítését, amely rövidesen meg is kezdődött.

Dr. Herpy Miklós közlekedési ügyvéd tavaly júliusban úgy nyilatkozott, hogy a vétkes sofőrrel szemben gyors eljárásra számít.

A botrány a bírósági eljárás során

Az eljárás egyre hajmeresztőbb. A 24.hu megtudta, hogy a BMW-s beismerte a gyorshajtást, és

jóvátételt is fizetne a halálos tragédia okozójának (sic!).

A portál információi szerint a BMW sofőrje azzal érvelt, hogy a balesetbe belejátszott az is, hogy megcsúszott a másik járműből kifolyó olajon. A nyomozás során kiderült, hogy a Mercedest vezető sofőr nem akkor szerezte csonttöréses sérüléseit, amikor megpördült a kocsijával, hanem akkor, amikor összeütközött a BMW-ssel.

Felfoghatatlan, ami történik

A portál az üggyel kapcsolatban megkereste az eljáró Fővárosi Főügyészséget. Rab Ferenc helyettes szóvivő elmondta, hogy az indítvány elbírálása folyamatban van.

Az ügyész hozzátette, hogy a halálos balesetet okozó sofőr nem indítványozott közvetítői eljárást a saját terhére rótt cselekmény kapcsán. De ezt amúgy sem tehette volna meg a törvény szerint.

Tevékeny megbánásnak ugyanis nincs helye akkor, ha a bűncselekmény halált okoz.

A tavalyi hatalmas felháborodást keltő tragédiát egy spontán kialakult verseny okozta, amelyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt.

A hajsza során a csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, és a szalagkorlátot átszakítva belerohant a kerékpárúton bicikliző, 26 éves férfiba.

Az elgázolt biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

Kapcsolódó:

Megrázó részletek derültek ki az Árpád hídi halálos balesetről: Meglepő dolgot vizsgálnak a szakértők (+videó)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek