Nagy Márton rendkívüli bejelentéseket tett Kínából: Erre kell készülni

Dinamikusan fog nőni a Magyarországra látogató kínaiak száma – közölték Nagy Mártonék.

Újabb megállapodást kötöttek Nagy Mártonék Kínával

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatása során együttműködési megállapodást írt alá Sun Yeli (Szun Je-li) kínai kulturális és turisztikai miniszterrel, amely

„tovább erősíti a Magyarország és Kína közötti szakmai együttműködés kereteit a turizmus területén”

– tudatta pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Figyelmeztettek: ellepik Magyarországot a kínaiak

A közlemény szerint az együttműködési megállapodás előkészítésében fontos szerepet játszott a Magyarország által idén szervezett EU–Kína Turisztikai Párbeszéd Európában című konferencia, amelyet július 3-5. között tartottak Budapesten, számos kínai szakmai résztvevő jelenlétében. Ez az esemény volt a magyar EU-elnökségi program első jelentős hazai rendezvénye, amely hangsúlyozta a turizmusdiplomácia kiemelt fontosságát mindkét ország számára – magyarázták.

Rögzítették, hogy az együttműködés alapját

„a Magyarországra beutazó kínai turisták számának dinamikus növekedése indokolja”.

A kínaiaknak tetszik Magyarország

Míg 2023-ban 110 ezer kínai vendég érkezett hazánkba, 2024 első hét hónapjában ez a szám már elérte a 105 ezret, akik 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon. A turisztikai kapcsolatok erősödéséhez hozzájárult a heti 21 közvetlen légi járat, amelyek révén jelenleg hét kínai város érhető el közvetlenül Budapestről – részletezték a közleményben.

„Az utazási lehetőségek bővítése mellett mérföldkőnek számított Kína azon egyoldalú döntése is, hogy 2024. március 7-től a magyar állampolgárok 15 napot meg nem haladó tartózkodás esetén, vízummentesen utazhatnak Kínába. Ez a gesztus jelentős mértékben megkönnyíti a két ország közötti személyes és üzleti kapcsolatok fejlesztését”

– magyarázták.

Közölték: az elmúlt évek adati alapján

Magyarország egyre népszerűbb úti céllá válik a kínai turisták körében,

ami jól tükrözi szerintük a két ország közötti erősödő turisztikai és kulturális együttműködést. 2024-ben megkezdte működését a Budapesti Kínai Kulturális Központ, valamint sikeresen lezajlott a kínai turisztikai hét is, amely a kulturális kommunikáció erősödésével támogatja további együttműködések létrejöttét és a kínai–magyar átfogó stratégiai partnerség mélyülését – mesélte az NGM.

Kínai légikikötő is lesz, hogy nyugat felé szállíthassák őket

Nagy Mártonék közleménye szerint a külföldi, köztük

a kínai turisták számának látványos növekedése „egyértelműen jelzi Magyarország növekvő vonzerejét” (?),

de az új együttműködési megállapodás célja, hogy még több kínai turistát Magyarországra lehessen vonzani (!). Ennek érdekében cél, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, amely Budapestről tovább szállíthatja a kínai utasokat a hanyatló nyugat felé.

Az országos turisztikai fejlesztések és intenzív promóciós kampányok eredményeként Budapest és a vidéki régiók is egyre több látogatót vonzanak, ami nemcsak a turizmusban, hanem a helyi gazdaságban is pozitív hatásokat eredményez – vélekedtek.

Az NGM végezetül megállapította: a turizmus stratégiai fontosságú ágazatként Magyarország gazdaságának meghatározó pillére, amely az ország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja. Az ágazatban dolgozók száma folyamatosan emelkedik, már közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést – áll a közleményben.

(kormany.hu nyomán)

Valódi Hírek