BRÉKING: Ellepték Mosonmagyaróvárt a TEK emberei

Egy húszéves lány késelte meg családtagjait, kivonult a TEK Mosonmagyaróvárra.

Megdöbbentek a helyiek a mosonmagyaróvári Fő utcán lévő tragédián: először egy mentőhelikopter érkezett, majd a Terrorelhárítási Központ (TEK) is kiszállt – írja a kisalfold.hu.

Egy fiatal lány őrjöng a városban

A portál értesülései szerint egy húszéves lány késelte meg családtagjait, majd

a belváros felé vette az irányt, ahol további két embert megszúrt.

A lap információi szerint a lány először az anyját és testvérét szúrta le otthonukban, mindkettőjüket 10-10 alkalommal.

A családtagokat mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Egyelőre nem megerősített információ, hogy mindkettejük kritikus állapotban van.

A lány ezután elhagyta a lakást, a Zichy Mihály utcában egy vele szembejövő sétáló embert is megszúrt. Majd a Fő utcán található dohánybolthoz ért, amely előtt egy másik embert késelt meg. Ezt követően bement a dohányboltba, ahol állítólag fenyegetőzni kezdett.

A boltos erre kirohant az üzletből, majd rázárta a lányra az ajtót. Nemsokkal negyed 6 után

a helyszínre érkezett öt autónyi egységgel a TEK.

A portál információi szerint, az a lány követte el a késeléseket, aki augusztus 10-én este nyolckor tűnt el mosonmagyaróvári otthonából. Azóta nem érkezett vissza, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen volt és a rendőrség kereste.

Valódi Hírek