Meghalt Barabás Zsolt

Súlyos és rövid lefolyású betegségben hunyt el Barabás Zsolt, korábbi szövetségi kapitány. 76 éves volt.

Meghalt Barabás Zsolt, a női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A megbecsült sportszemélyiség Székesfehérváron született, ott is élt, és utolsó kézilabdás munkája is oda kötötte.

A kilencvenes években az Alcoa-Köfém SC női csapatát irányította.

Maga is sportoló volt

1947-ben született, 26 év után hagyott fel sportolói karrierjével a Székesfehérvári MÁV Előrében.

Majd edzőként folytatta a női juniorválogatott élén, ezután

1986-tól a felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya volt két éven keresztül.

1989-től átvette a Tisza Volán irányítását is. Ezt követően Pécsen is dolgozott, majd a kilencvenes évek végén az NB I-es Alcoa női csapatát irányította Székesfehérváron – foglalta össze a Feol.hu.

Később felhagyott sportmunkásságával, de folyamatosan követte a kézilabda-eredményeket.

„Fehérvári otthonában érte a halál szerdára virradóra. A párizsi, olimpiai közvetítéseket természetesen figyelte, szurkolt a magyaroknak, örült nem csak az aranyérmeknek, értékes helyezéseknek, minden egyes győzelemnek. Barabás Zsolt november elején töltötte volna 77. életévét”

– írta a portál visszaemlékezésében.

Valódi Hírek