Lebukott az Orbán-párt a sunyi tervével: Utólag csalhatják el a júniusi választásokat

Bús Balázs új választást követel Kiss László őrizetbe vétele után, hogy 5 év után visszakússzon a hatalomba a Fidesz Óbudán.

Bús Balázs követelőzik, miután a választók közölték: nem kérnek belőle és a Fideszből

„Egyetlen járható út van: az alakuló testületi ülésen, ami októberben lesz, fel kell oszlatnia a testületnek önmagát. Kiss Lászlónak és Czeglédy Gergőnek már most le kell mondania, és

új választásokat kell kiírni Óbudán”

– „szorgalmazta” Bús Balázs, Óbuda–Békásmegyer korábbi fideszes vezetője az index.hu-nak adott interjújában. Bús nem mellesleg 5 éve szoros versenyben elbukta a polgármesterséget, de idén újrapróbálkozott, és immáron csúfosan leszerepelt.

Kiss László kétszer is legyőzte elődjét, Bús Balázs Fidesz-politikust, de ez nem hatja meg Orbán emberét

Mint ismert, szerdán házkutatást tartottak Kiss László óbudai polgármesternél, a Demokratikus Koalíció politikusánál. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében pusztán annyit írt, hogy „összehangolt nyomozási cselekményeket hajtottak végre”.

A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a Fidesz egy olyan kerületet akar aljas módszerrel visszavenni, amit idén júniusban elbukott, ráadásul nem is akárhogyan. Ugyan 5 éve kevesebb mint egy százalék döntött Kiss és Bús között, idén közel tíz százalékpontos volt köztük a különbség. Még figyelemreméltóbb, hogy a Fidesz mind 5 évvel ezelőtt, mind idén az összes (!) egyéni körzetben elvérzett az önkormányzati választáson a kerületben.

A koncepciós per lehet a megoldás arra, hogy visszakússzanak a hatalomba? Rövidesen kiderül…

Kapcsolódó:

Megszólalt Kiss László ügyvédje a koncepciós vádak alapján letartóztatott polgármesterről

Valódi Hírek