Vélemény.
A közismert televíziós személyiség hétfői posztját változtatás nélkül idézzük a közösségi oldaláról:
Bevallom, nem értem Magyar Pétert, pedig az első perctől bizalmat szavaztam neki.
Ezért nem szólaltam meg akkor sem, amikor valaki előkerítette azt a 2002-es KÖZHANG című műsoromat, amiben 21 évesen – Kövérhez hasonlóan – “kötelet ajánlott” a D-209-es ügyben Medgyessy Péternek. És nem engedélyeztem egyetlen tv csatornának sem a műsor részleteinek sugárzását.
Úgy voltam vele, hogy végre valaki meg tudta mozdítani ezt a letargiába süllyedt országot. S különben is “az ellenségem ellensége a barátom”. Közben azt láttam, hogy nem mondott semmi újat, csak azt, amit sokan már másfél évtizede mondunk, írunk, csak most és tőle elfogadták. Végre!
Mára viszont elbizonytalanodtam. A politikában – mint általában az életben – az lesz sikeres, aki képes barátokat gyűjteni. Aki képes együttműködni azokkal is, akikkel – esetleg – nem mindenben ért egyet. Ehhez képest nem értem, hogy miért ront rá a főváros megválasztott vezetőjére? Miért nem inkább szövetkezik vele? Azt gondolnám, hogy közös az ellenségük, vagy mégsem?
Én a 2001-es tévés szereplést betudtam a fiatalos pimaszságnak, fékezhetetlenségnek. Lehet, hogy tévedtem, s mi, akik rá voksoltunk most majd verhetjük a fejünket a falba, hogy utat adtunk az “Orbán2.0” rendszernek?
Juszt László
.