Kolosszális fogás: Hollywoodi filmbe illő akciót hajtott végre a rendőrség a magyar drogcsempészekkel szemben (+fotók és videó)

Jelentős mennyiségű drog akadt fenn a rendőrség hálóján.

Közel 90 kilogramm kábítószert foglaltak le a hatóság emberei, a bűneset pedig hajaz egy hollywoodi produkcióra.

Pár hete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy lebukott 3 magyar drogcsempész. Egy testvérpár, valamint a páros női tagjának barátja, a Családi üzelmek című amerikai vígjátékhoz hasonlóan

egy lakóautóban szállította a drogot.

Amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei alaposan átvizsgálták Letenyén a trió által használt járművet, abban több mint 60 kilogramm marihuánát találtak – részletezték a minap a police.hu-n.

Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték hazánkba a drogot. Az Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (KR NNI) munkatársai az elkövetők diósdi lakhelyén további közel 8 kilónyi kábítószert találtak. A nyomozók emellett vákuumfóliázó gépet, valamint nagy összegű pénzt is lefoglaltak.

A közlemény szerint első körben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást. A két férfit és a nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő barátja azóta letartóztatásban van, a testvérpár szabadlábon védekezik.

Az ügy időközben átkerült a KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályára. Egy közel fél éve folytatott nyomozás során kiderítették, hogy a három fiatal kapcsolatban állhat különböző kábítószer-terjesztőkkel.

Július 16-án Budapesten és Tiszaföldváron összehangolt akció keretében, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO közreműködésével elfogtak öt férfit: egy iraki, egy koszovói, két magyar és egy hontalan személyt.

A rendőrség tájékoztatása szerint ez épp akkor történt, amikor a drog gazdát cserélt volna. Az elfogásoknál, valamint az elkövetőkhöz köthető ingatlanokban végrehajtott kutatások során a nyomozók összesen több mint 9 kilogramm marihuánát foglaltak le.

Az öt férfi közül négyet kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, a hontalan személynek kábítószer birtoklása miatt kell felelnie. Az egyik magyar és a két külföldi férfi azóta letartóztatásban van. A másik két személy szabadlábon védekezik – ismertette az eset részleteit a hatóság.

Mint írták, a KR NNI tovább folytatja az ügy felgöngyölítését.

Nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör még bővülni fog

– jegyezték meg.

Az elmúlt hetekben történt akcióknak köszönhetően a KR NNI kábítószer-bűnözés elleni nyomozói összesen közel 90 kilogramm drogot foglaltak le, amelyek feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. Ezzel 90 ezer adag piacra kerülését sikerült megakadályozniuk – áll a közleményben.

A rendőrség feltöltött néhány fotót, hatalmas mennyiségű drog akadt a hatóság horgára

Az akcióról készült felvételt >>ITT<< tudod megnézni.

(PoliceHungary/YouTube)

Valódi Hírek