Rendkívüli: Halálra ítéltek egy 30 éves német férfit Orbán Viktorék szövetségesei

Reagált a külügyminisztérium, miután halálra ítéltek egy német állampolgárt Belaruszban.

Halálra ítéltek egy német állampolgárt

Fehéroroszországban

halálra ítéltek egy német állampolgárt,

akit terr0rcselekmény elkövetésével vádolnak – hívta fel a figyelmet a Vjaszna Emberi Jogi Központ nevű belarusz civil szervezet az MTI közlése szerint.

A közleményben azt írták, Rico Krieger 30 éves katonaorvos ügye kapcsolatba hozható az ukrán nemzeti gárdához tartozó, belarusz katonákból és Ukrajnába emigrált belarusz állampolgárokból verbuvált, Kasztusz Kalinouszki XIX. századi forradalmár nevét viselő zászlóaljjal, amely az ukrajnai háborúban harcol.

A Vjaszna rendelkezésére álló információk szerint a tavaly november óta letartóztatásban lévő férfi halálos ítéletét június 24-én mondta ki a minszki bíróság, miután az ügyészek terr0rizmus, zsoldostevékenység, valamint szélsőséges szervezet létrehozása és Fehéroroszországban elkövetett robbantások szervezése miatt szorgalmazták az elítélését.

Közleményt adott ki a német külügyminisztérium

„A külügyminisztérium és a minszki nagykövetség konzuli segítséget nyújtanak az érintettnek, illetve

intenzíven fellépnek érdekében a belarusz hatóságoknál”

– közölte a német külügyminisztérium.

„A halálbüntetés kegyetlen és embertelen formája a büntetésnek,

amelyet Németország minden körülmények között elutasít”

– hangsúlyozta állásfoglalásában a német külügy. Hozzátették, az egész világon küzdenek ennek a büntetési formának az eltörléséért.

Az Orbán-kormány szövetségesként tekint Fehéroroszországra

A Telex beszámolójában jelezte, Belaruszban már több esetben is „Ukrajna érdekében elkövetett szabotázs vádjával” zártak börtönbe embereket. Az Alekszandr Lukasenka által vezetett rezsim az utolsó Európában, ahol még van halálbüntetés. A kivégzéseket titkos időpontban lőfegyverrel hajtják végre, az elítéltek holttestét pedig nem szolgáltatják vissza családjuknak, hanem ismeretlen helyen temetik el – írták.

Mint ismert, Orbán Viktor kormánya feltűnően jó kapcsolatokat ápol Fehéroroszországgal. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is nagyon szeret Európa utolsó szovjet típusú diktatúrájába utazgatni. A legutóbbi februári minszki látogatása után el is ítélte emiatt az Európai Parlament.

Lukasenka gratulált is Sulyok Tamásnak

Megírtuk, hogy Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök népe és önmaga nevében is gratulált Magyarország új köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak.

„Minszk továbbra is abban érdekelt, hogy a kölcsönös tisztelet és egyenlőség alapján

tovább épüljön a Budapesttel való konstruktív párbeszéd

a kereskedelem, a gazdaság, az energetika, a tudomány és technika, a sport és a kultúra területein”

– közölték a gratuláló üzenetben.

A fehérorosz vezető – aki mellesleg az Ukrajna ellen háborút indító Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb szövetségese – reményét fejezte ki, hogy Sulyok Tamás támogatásával „tovább erősödik és bővül a magyar–belarusz együttműködés”.

Megjegyezzük: Aljakszandr Lukasenka működteti Európa utolsó valódi diktatúráját. Fehéroroszországban nemcsak elnyomják és -némítják az ellenzéket, de börtönbe is zárják az „ellenállókat”. Emlékezetes, a néhány éve közel polgárháborúvá terebélyesedett népharagot is „sikeresen” elfojtotta a belarusz elnök Vlagyimir Putyin segítségével.

Fotó:

Orbán Viktor és Alekszandr Lukasenka vidáman fognak kezet egymással / Forrás: euractiv.com

Kapcsolódó:

FRISS: A fehérorosz diktátor Orbán Viktornak üzent a nemzeti ünnepen és gratulált Novák Katalinnak is

Lukasenka megborult: Mindenkit lefejezünk, aki meg akarja zavarni a békét és nyugalmat

Szijjártó Péter felkerekedett csütörtökön, és végre talált egy fontos szövetségest az Orbán-kormánynak

Mi lesz ebből? Veszélyes személytől kapott üzenetet a frissen megválasztott Sulyok Tamás

Valódi Hírek