Megdöbbentő fotó kering az interneten: Így suhant el egy golyó Trump feje mellett

Történelmi fotót lőtt egy újságíró a Donald Trump elleni merényletkísérletről.

Merényletet követtek el Donald Trump ellen egy választási nagygyűlésen

Mint ismert, a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott választási nagygyűlést Donald Trump amerikai elnökjelölt, akire beszédének hatodik percében rálőttek. Trump a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei vették körbe.

A volt elnököt ezt követően lekísérték a színpadról, konvoja elhagyta a helyszínt. A nagygyűlésen tízezrek vettek részt. A rendezvény Donald Trump utolsó nyilvános választási rendezvénye volt a republikánus párti országos jelölőgyűlés előtt.

A The Guardian közlése szerint a támadót lelőtték, rajta kívül a gyűlés egy másik részvevője is meghalt.

Kapcsolódó: Videóval: Megdöbbentő részletek derültek ki a Donald Trump elleni merényletről – megszólaltak a szemtanúk

Előkerült egy történelmi jelentőségű kép

A The Telegraph című brit újság közölt a New York Times fotósának a képét, ahogy az egyik golyó elhalad Trump feje mellett.

Donald Trump feje mellett elszáll egy golyó

Forrás: telegraph.co.uk

Aki nem szúrta ki elsőre, hogy az ott egy golyó a volt elnök feje mellett jobbra, annak bekarikázták a száguldó lövedéket:

Trump feje mellett elsuhanó lövedék

Forrás: telegraph.co.uk

A lapnak egy fegyverszakértő is megerősítette, hogy a képen látható lövedék valóban egy AR-15-ös gépkarabélyból származik. Márpedig a merénylő pontosan ilyen fegyverrel lőtt rá Donald Trumpra.

(The Telegraph/Facebook)

Valódi Hírek