Itt a friss előrejelzés: Érkezik a fordulat, meglepetéseket hoz a hétfői időjárás

Mutatjuk, milyen idő várható hétfőn.

Hétfő hajnalra általában közepesen felhős lesz az ég, de dél felé haladva növekvő eséllyel fordulhatnak elő derült vagy gyengén felhős körzetek is. Északon az esti kisebb záporos csapadékgócok lecsengenek, majd – jelentős bizonytalanság mellett – hajnalban északon, északkeleten újabb hullámban képződhetnek záporok, esetleg zivatarok – figyelmeztetett friss előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

Egyre nagyobb területen északias irányba fordul a szél és főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati felén élénk, erős lökések is lehetnek. Hajnalban általában 17, 23 fok várható, de az északi völgyekben, illetve a homokhátságokon ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb értékeket belvárosokban, vízpartok közelében mérhetik.

Délelőtt erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, majd estére a gomolyok összeesnek, kiderül az ég. A Dunántúlon általában kevesebb lehet a felhő, ott sokat süthet a nap, míg a Dunától keletre magasabbra törhetnek a gomolyok, arrafelé elszórtan kell záporok, zivatarok kialakulására számítani.

Az északias irányú szél többnyire mérsékelt marad, helyenként kísérhetik élénk lökések. Zivatarokhoz viszont erős, viharos lökések is társulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire

30 és 37 fok között várható, de északnyugaton 30 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet

– ismertették.

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek