Betelt a pohár: Tüntetésen követelik a hazudozó Vidnyánszky Attila leváltását

Tüntetésen követelik hétfőn Vidnyánszky Attila leváltását.

Demonstrációt szerveznek a Nemzeti Színház elé hétfő délutánra, hogy Vidnyánszky Attila lemondását követeljék. Az intézmény igazgatója körül az elmúlt napokban ismét fokozódott a botrány.

Az eseményt szombaton Lengyel Tamás is megosztotta a közösségi oldalán.

A meghirdetett esemény leírásában egyelőre mindössze annyit írtak:

„Tüntetés szervezünk a Nemzeti Színház elé, hogy Vidnyánszky Attila mondjon le! Ez nem maradhat így tovább!

A magyar kultúra ennél többet érdemel!”

Először Udvaros Dorottya tálalt ki Vidnyánszky Attiláról

Megírtuk, hogy Udvaros Dorottya a Partizánnak adott szerdai interjúban elmondta, a Nemzeti Színházban történt baleset miatt indított belső vizsgálat csak egy „látszatesemény” volt. Beszélt arról is, hogy a vizsgálat majd azt fogja megállapítani, hogy nincs egyszemélyi felelős.

„Egyet nem is lehet találni, többet viszont igen.

Elsősorban a darab rendezőjét és a színház igazgatóját, természetesen”

– közölte Udvaros Dorottya, hozzátéve, többször is jelezték Vidnyánszky Attilának a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy nem történt több baleset.

A balesetet szenvedett Szász Júlia leleplezte az igazgató hazugságait

Beszámoltunk arról, hogy Szász Júlia közösségi oldalán reagált Vidnyánszky állításaira. A balesetben megsérült színésznő bejegyzéséből pedig egyértelműen kiderült, hogy

Vidnyánszky Attila szégyenteljes módon összevissza hazudozott az interjújában.

Valódi Hírek