Orbán Ráhelék ősszel újabb bulit tartanak influenszereknek Budapesten.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetője kimondta a bűvös számot, amitől leesik az állad. Orbán Ráhel influenszereknek tartott zsúrja vérlázítóan sok közpénzbe került – írta meg a mandiner.hu.
Ősszel megismétlik a bulit
„Úgy számoltunk, hogy a tavalyi évben összesen hatmilliárd forintot költöttünk külföldre,
ez az influenszertrip, médiatrip nagyjából másfél milliárd forintba került”
– mondta el a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke a portálnak a nagy port kavart Budapest Influenszer Tripről.
Guller Zoltán hozzátette: a komoly a pénzért cserébe komoly hatást is várnak.
„Azt gondolom, hogy az első számok nagyon ígéretesek. (…) Az azóta eltelt három és fél hét alatt 54 százalékkal több amerikai foglalt, mint egy évvel korábban (…) Japánból húsz nap alatt másfélszer annyian foglaltak, mint korábban,”
– fejtette ki. Guller szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség történetének legsikeresebb akciója volt az Orbán Ráhel nevével fémjelzett Budapest Influenszer Trip.
„Már most olyan számainak vannak, amiket álmunkban sem reméltünk”
– tette hozzá.
Az MTÜ elnöke egyúttal bejelentette, hogy folytatják a hasonló utak szervezését.
Terveik szerint ősszel távol-keleti influenszereket hívnak majd Budapestre.