Messze még a vége: Csapnivaló hír futott be a szomszédból, ennek sokan nem fognak örülni

A határellenőrzés meghosszabbításáról döntött Szlovénia.

Szlovénia további 6 hónappal, december 21-ig meghosszabbította a határellenőrzést a horvát és a magyar határon. Ezt Boštjan Poklukar belügyminiszter jelentette be szerdán. A tárcavezető jelezte, a rendelet a hivatalos közlönyben való kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az utóbbi időben új fenyegetések jelentek meg, amelyek komoly hatással vannak a közrendre és a közbiztonságra mind Szlovéniában, mind az Európai Unióban – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy

„ezek a közel-keleti konfliktusból, valamint az Irán és Izrael közötti feszültség eszkalálódásából erednek”.

Mint fogalmazott, a közel-keleti biztonsági helyzet csak rosszabb lett az utóbbi időben. A politikus figyelmeztetett az ukrajnai háborúval kapcsolatos biztonsági kockázatokra is. Szlovénia az elmúlt hónapokban több kibertámadás célpontja volt – jegyezte meg.

Mindemellett a németországi labdarúgó Európa-bajnokságról, a közelgő párizsi olimpiai játékokról és az illegális migrációval kapcsolatos lehetséges biztonsági kockázatokról is szót ejtett bejelentésében.

Megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint Szlovénia készen áll arra, hogy közös határőrizetet indítson a horvát és az olasz rendőrökkel, a vegyes járőrök pedig alternatívái lehetnek az ideiglenes belső schengeni határellenőrzésnek.

Boštjan Poklukar részletezése szerint a határellenőrzést továbbra is úgy fogják végezni, hogy az ne legyen negatív hatással az utazókra, a gazdaságra és a határ menti lakosságra.

Tavaly októberben érkezett a hír, miszerint ellenőrzést vezet be Szlovénia a magyar és a horvát határnál. A schengeni egyezmény felfüggesztését az európai nagyvárosokban jelentkező terrorveszéllyel indokolták.

Kapcsolódó: Sebtiben bejelentették: Óriási változások léptek életbe éjfélkor a szlovén–magyar határon

Olaszország is hasonló döntést hozott 2023 őszén. Októberben tájékoztatták Szlovéniát, hogy a megváltozott európai és közel-keleti helyzet miatt ellenőrzést vezetnek be a szlovén határon 10 napos kezdettel.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

FRISS: Vége a szabad átkelésnek a szlovén–magyar határon

Valódi Hírek