A DK rendkívüli vizsgálatot követel az ÁSZ-tól a repülőtér felvásárlása ügyében

2600 család megélhetése került veszélybe azzal, hogy Orbánék kezébe került a Liszt Ferenc repülőtér.

Sajtóhírek szerint az Orbán-kormány legalább

310 milliárd forinttal többet fizetett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetési jogáért,

mint amennyit a piaci ár alapján kellett volna – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere, a DK fővárosi frakcióvezetője.

Kapcsolódó: Most érkezett: Orbánék megvették a budapesti repülőteret

A politikus hangsúlyozta: a magyar embereknek okozott óriási veszteség mellett félő, hogy – akárcsak korábban a Mátrai Erőmű esetében –

a repteret egyszerűen szétlopják és csődbe viszik Orbán milliárdosai.

Így pedig veszélybe került a reptér tágabb gazdasági környezetétől függő, közel 2600 család megélhetése a XVIII. kerületben, illetve Budapesten és agglomerációjában.

„A Demokratikus Koalíció felszólítja az Orbán-kormányt, hogy

tartsa távol a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől a fideszes milliárdosokat

és a gazdasági szerencselovagokat.

Követeljük, hogy a repülőteret üzemeltető vállalat igazgatótanácsába és felügyelőbizottságába az Orbán-kormány köztiszteletben álló, a közjót szolgáló, átlátható módon dolgozó személyeket nevezzen ki.

A Demokratikus Koalíció arra is felszólítja az Állami Számvevőszéket, hogy indítson rendkívüli vizsgálatot a repülőtér piaci ár feletti felvásárlásának ügyében”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Most érkezett: Orbánék megvették a budapesti repülőteret

Valódi Hírek