A DK választ követel Orbánéktól: Miért tussolták el a bonyhádi ped0filbotrányt?

A DK a Bonyhád városában kitört ped0filbotrányra reagált.

Gyanús körülmények között távozott egy tanár a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolából, miután sajtóhírek szerint nem megengedett módon viselkedett egy 13 éves diákjával. Azt írták, csak annak köszönhetően kerülhette el a botrányt, hogy a fideszes polgármester a hozzátartozója – állt a DK lapunknak megküldött sajtóközleményében.

Az érettségi előtt derült ki, hogy az egyik pedagógus túllépte a tanári szerepkörét

Megírtuk, hogy a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola érettségiző diákjainak bejelentették, hogy F. tanár úr a szóbeli vizsgákon már nem vesz részt. A tanár is közölte az osztályával, hogy a következő tanévben már nem fogja tanítani őket.

Bonyhádon megindultak a pletykák. A kisvárosban úgy tudják, hogy

F. tanár úr egy 13 éves növendék esetében lépte át a tanári szerephatárt.

A helyiek úgy látják: azért nem lett ebből eddig országos botrány, mert

F. tanár úr a fideszes polgármester közeli hozzátartozója.

A DK válaszokat követel a Bonyhád városában kitört ped0filbotrányról

A Demokratikus Koalíció válaszokat követel: miért távozik pontosan a tanár? Miért titkolták el K. Endre után F. tanár ügyét is?

„Mi, a DK–MSZP–Párbeszéd mindent meg fogunk tenni, hogy kisöpörjük az országból az orbáni ped0filhálózatot. Mert megengedhetetlen, hogy valaki azért ússzon meg egy ped0fil bűncselekményt, vagy bármilyen kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekményt, mert a hozzátartozója egy fideszes politikus.

Minket nem a Fidesz küldött, de a Fideszt mi fogjuk elküldeni!

Ezért kérünk minden változást akaró embert arra, hogy most vasárnap szavazzon a legnagyobb ellenzéki erőre, a Dobrev Klára vezette DK–MSZP–Párbeszéd listára!”

– írta lapunkhoz eljuttatott közleményében Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője.

Valódi Hírek