Szijjártó Péter tagadta, hogy az oroszok embere, majd keresztbe tett az EU-nak

Szijártó Péter nem szavazta meg az oroszokra és fehéroroszokra kiszabott büntetővámot.

Az Európai Unió vezetői büntetővámokat szavaztak meg az orosz és belarusz mezőgazdasági termékekre – ezzel egyetlen ember nem értett egyet: Szijjártó Péter – írta meg a hvg.hu.

Szijjártó nem szavazta meg az orosz termékekre kirótt büntetővámot

A magyar külügyminiszter volt az egyetlen, aki tartózkodott a szavazáson.

Mindez egyetlen nappal Szijjártó – mezőgazdaságot is érintő – minszki üzleti tárgyalásai után történt.

Az oroszok – és az ukránok elleni háborúban őket segítő belaruszok – mezőgazdasági termékeit eddig nem sújtották szankciók. Bár szankcióról ebben az esetben sincs szó, büntetővámokról azonban igen.

A két országból azonban olyan drága lesz behozni a gabonaféléket, olajos magvakat és az ezekből származó termékeket, hogy az gyakorlatilag nem éri meg a kereskedőknek. Az intézkedések azokra a termékekre vonatkoznak, amelyeket ebből a két országból közvetve vagy közvetlenül az EU-ban akarnak értékesíteni.

Az EU-n keresztül harmadik országokba irányuló tranzitokat nem érinti a rendelet. Ezt nem is tehetné meg az EU, hiszen az orosz és a belarusz termékek fontos szerepet játszanak a világ élelmezésében.

A rendelkezés célja, hogy az EU ne támogassa az orosz háborút

A rendelkezés egyik fő célja, hogy leállítsa az Ukrajna területén termelt,

illegálisan eltulajdonított gabona oroszországi exportját.

Valamint megakadályozza, hogy Oroszország az EU-ba irányuló exportból származó bevételeit az Ukrajna elleni háború finanszírozására fordítsa – indokolt a soros elnökség nevében Vincent Van Peteghem belga pénzügyminiszter.

Szijjártó Minszkből utazott az ülésre

Beszámoltunk arról, hogy kedden, amikor az orosz hekkertámadásról kérdezték Nagykőrösön, Szijjártó Péter felháborodott, mert szerinte igazságtalanul vádolják. Azt vetette az újságírók szemére, hogy az orosz érdekek kiszolgálójának tartják. Egyetlen nappal később azonban Vlagyimir Putyin haverjához utazott Belaruszba.

A tárcavezető megköszönte a „békére való törekvésben való közös megértést” kollégájának. Mindezt annak fényében, hogy 2022 februárjában a belarusz diktátor,

Aljakszandr Lukasenka engedte meg az oroszoknak, hogy a területéről támadják meg Ukrajnát.

Ha ez önmagában nem lett volna elég: az orosz légierő máig a légterük felett repülve támadhatja az ukránokat. Üzemanyag-feltöltő állomásokat biztosított, illetve orosz fegyvereket és katonai felszereléseket tárol a területén.

Emiatt az EU szankciókat vezetett be a csatlós állam ellen.

Valódi Hírek