Ebből baj lesz: Szijjártó Péter bejelentette Orbán és a kínai elnök titkos megállapodásának részleteit

Orbán Viktor erről nem beszélt a kínai elnökkel tartott ajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter azonban már 18 megállapodásról számolt be.

Mint megírtuk, Orbán Viktor és Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára csütörtökön megtartották közös sajtótájékoztatójukat Budapesten.

Szijjártó Péter újabb részletekkel jelentkezett

A kínai és a magyar nemzetvezető sajtótájékoztatója után kezdődött el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatója.

Szijjártó a kínai elnök látogatása előtt azt mondta,

16 új bejelentést fognak tenni, valamint még két kérdésben egyeztetnek.

18 újabb megállapodást kötött a kommunistákkal az Orbán-rezsim

Szijjártó kijelentette: rendkívül sikeres tárgyalásokon vannak túl, 18 ügyben egyeztek meg Kínával.

A legfontosabb bejelentések:

  • a kínaiakkal közösen kezdjük el előkészíteni a Budapestet elkerülő V0 tehervasúti vonalat;
  • szintén a kínaiakkal együtt kezdjük el előkészíteni a Ferihegyre vezető gyorsvasutat.
  • Egy új, az eddiginél nagyobb áteresztőképességű határátkelőt nyitnak Szerbia és Magyarország között.
  • A kínaiakkal és a szerbekkel közösen elkezdik vizsgálni, hogyan lehet a leggyorsabban és legjobban kőolajvezetéket építeni Szerbia és Magyarország között.
  • Mostantól lehet cseresznyét exportálni Kínába.
  • Megállapodtak egy nukleáris együttműködés elindításában is, amely a nukleáris energiatermelés teljes vertikumát le fogja fedni (!).

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

Rendkívüli: Itt van Orbán és a kínai diktátor mindent letaroló bejelentése (+videó)

Valódi Hírek