Ezt nem hiszed el: Kiderült, mire készül Szentkirályi Alexandra az önkormányzati választás után

Nem lesz ideje piszlicsáré ügyekre.

Eldőlt Szentkirályi Alexandra sorsa

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség budapesti választmányának elnöksége csütörtöki ülésén Szentkirályi Alexandrát választotta meg a párt budapesti elnökének. Ennek megfelelően már most a Fidesz főpolgármester-jelöltje a párt budapesti elnöke – derült ki a Fidesz sajtóközleményéből.

Közel fél éve, 2023. október 19-én tartott utoljára tisztújító ülést a budapesti Fidesz. Akkor két évre, egyhangúlag választották újra Láng Zsolt fideszes parlamenti képviselőt, korábbi II. kerületi polgármestert, ám a két évre tervezett ciklusa hat hónap után véget ért.

Főpolgármester-jelölt

Március 14-én érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel

Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz–KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének.

A végső döntést azonban a Fidesz Alapszabálya szerint a Kövér László vezette Országos Választmány hozta meg.

Így Szentkirályi Alexandra fog megmérkőzni a fővárosban a jelenlegi főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, akinek újrázását a DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd szövetség is támogatja. A Jobbik–Konzervatívok Brenner Kolomant, az LMP Vitézy Dávidot, a Mi Hazánk pedig Grundtner Andrást indítja a választáson.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek