A metróban kapcsolták le a rendőrök a házi őrizetből eltűnt, részegen balesetet okozott bűnözőt

A férfi egyszer már feladta magát, februárban azonban eltűnt a házi őrizet közben.

Meglett egy házi őrizet közben megszökött bűnöző

Szökevény bűnözőt fogtak el a hatóság emberei a budapesti metróban.

Az RTL Híradó a minap számolt be annak a férfinak a kézre kerítéséről, aki másfél éve ittasan, vezetői engedély nélkül elkötött egy sportkocsit Vácon, majd a gépjármű tulajdonosát elgázolta. Utóbbi belehalt a sérüléseibe.

A bűntényről felvétel is készült, Boros Benő őrnagy tájékoztatása szerint az akkor elmenekült férfit a családján keresztül próbálták rávenni, hogy adja fel magát. Az elkövető rövidesen felhívta az életvédelmi csoportnál dolgozó Borost.

A bíróság bűnügyi felügyeletbe helyezte a férfit, akit a rendőrök rendszeresen ellenőriztek. Február 23-án este azonban megszökött a házi őrizetből, így a hatóság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A sors fintora

A nyomozók végül a barátnőjén keresztül akadtak a nyomára. A nő nem tudott arról, hogy párját körözik. Bevásárolt a férfinak a Corvin-negyed melletti áruházban, onnan követték a hatóság emberei egészen a metróig.

20 nap bujkálás után végül ott sikerült letartóztatniuk a szökevényt. A férfi azonnal felismerte az akcióban résztvevő Borost, akinél korábban feladta magát.

„Áhh, már megint maga az?”

– „üdvözölte” az őrnagyot.

A híradó információi szerint a férfi barátnője rokonainál húzta meg magát. Az elkövetőt hamarosan bíróság elé állítják, a szökése miatt újabb büntetőeljárás indult ellene.

(rtl.hu nyomán)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek