Rettenetes: Újabb bicskei férfit fogtak el, aki lányokat zaklatott (+videó)

A rendőrök közbeléptek.

Elfogtak egy 44 éves bicskei férfit, aki kollégista lányokat zaklatott. A férfi Nyíregyházára utazott, ahol egy lánykollégium előtt mutogatta magát.

A férfi be is világított az ablakokon, hogy biztosan észrevegyék szemérmetlen magatartását. Az eset február végén történt, a férfit szem*remsértésért bíróság elé állították.

A történtekről Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta az ATV-nek:

„Két hét múlva újra megjelent ugyanennél a kollégiumnál és hasonló módszerrel hívta fel magára a lányok figyelmét, majd amikor a lányok kinéztek, akkor

újra szem*remsértő módon mutogatta magát nemi vágyának kiélése érdekében”.

A férfi az elfogását követően beismerte, hogy már Budapesten is követett el hasonló bűncselekményt. Az csatorna egy ügyvédet is megkérdezett, aki szerint ez abban az esetben is bűncselekménynek minősül, ha nem történt fizikai érintkezés. Lakatos Olivér azt mondta:

„Ennek a szankciója több lehet.

Vétségi kategóriára tekintettel pénzbüntetés, közérdekű munka, felfüggesztett szabadságvesztés. Valamint nagy valószínűséggel valamilyen kezelés vagy terápia is szükséges lehet az elkövető esetében, mint ahogy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetőinél lenni szokott.”

Újabb bicskei eset

Megírtuk, hogy március elején már elfogtak egy ped0filt Bicskén. A Fejér Vármegyei Főügyészség március 6-i közleménye szerint: a Bicskei Járási Ügyészség „sze*uális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosításával elkövetett sze*uális erőszak” bűntette és további bűncselekmény miatt indítványozta egy férfi letartóztatását.

A nyomozás arra jutott, hogy

a férfi több kiskorú fiúval létesített elektronikusan, illetőleg személyesen kapcsolatot,

közös programokkal, kisebb értékű ajándékokkal akart a bizalmukba férkőzni felajánlva azt is, hogy az éjszakát a lakásában töltsék. A gyanúsított a személyes találkozók során kinyilvánította a kiskorúakkal kapcsolatos érzelmeit, velük testi kapcsolatba lépett, a kezüket simogatta, illetve megcsókolta.

(Kiemelt képünk illusztráció)