Dobrev Klára március 15-én: Csak akkor vagyunk nemzet, ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak (+videó)

Leszünk még európai Magyarország.

„Tisztelt honfitársaim, kedves barátaim!

Egyenlőség, szabadság, testvériség”

– kezdte március 15-i ünnepi beszédét Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök.

Olyan rendszerben élünk, amely ennek az értéknek a tagadására épül

Ez a három szó állt azokon a röplapokon, amelyek 176 éve felforgatták Magyarországot, és megmutatták a világnak, hogy mit kíván a magyar nemzet – hívta fel a figyelmet Dobrev Klára, hozzátéve: az egyenlőség volt az első szó a 12 pont alatt, amely kifejezte, hogy miért küzdenek a magyarok.

„Törvény előtti egyenlőséget, mert csak akkor vagyunk nemzet, csak akkor vagyunk haza, ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak,

és senki, de senki nem áll a törvények felett”

– hangsúlyozta.

Mint mondta, ma egy olyan rendszerben élünk, amely ennek az értéknek a tagadására épül. Egy olyan rendszerben élünk, amelynek a lényege, hogy a hatalmasok bármit megtehetnek, akár a legsúlyosabb, legviszolyogtatóbb bűnöket is elkövethetik érdemi következmények nélkül – mutatott rá, majd úgy folytatta: egy olyan rendszerben élünk, ahol a törvény nem minket véd, hanem tőlünk véd,

méghozzá azokat a kiváltságosokat, akik a törvényeket hozzák.

A márciusi ifjak nem ezért lázadtak fel

„Ha ma megkérdezhetnénk a márciusi ifjakat, hogy egy ilyen országért lázadtak-e fel, ezért kötöttek-e kardot, ezért tettek-e kockára mindent, biztosan azt válaszolnák, hogy nem”

– jelentette ki.

„Mert a közös hazában közös a törvény , közös a teherviselés és közös a felelősség”

– tette hozzá.

Orbán Viktor kormánya elvette a hazát az emberektől

Az árnyékkormány vezetője kijelentette:

ezt a közös hazát vette el tőlünk ez a hatalom.

Európa nagy reménységéből Európa sereghajtója lettünk, a rendszerváltáskor irigyelt győztes magyarokra ma vesztesként tekintenek a világban. Szövetségeseink bizalmatlanul figyelik, amint e hatalom elárulja őket és elárul minket, a saját népét. Fiataljaink külföldre menekülnek, mert itthon nem látnak maguknak jövőt.

Családjaink szétszakadnak – ha nem a kivándorlás, akkor a közénk éket verő kormányzati gyűlöletpolitika miatt. Nagyszüleink küszködnek, mert megtagadják tőlük azt, ami egy becsülettel végigdolgozott élet után jár. A tisztességgel, verejtékkel és gürcöléssel gyűjtögetett közös vagyonunkat pedig pár, sohasem dolgozott senki teszi zsebre – sorolta Dobrev Klára.

Képesek vagyunk visszavenni, ahogy a ’48-asok tették

„Ideje belátnunk: Magyarország ma nem a miénk.

Elvették tőlünk, mert elfelejtették, hogy képesek vagyunk visszavenni, ahogy a ’48-asok tették”

– húzta alá.

Leszünk még európai Magyarország

„Tudom, hogy a változás sokszor reménytelennek és elérhetetlennek tűnik. Annak tűnt 176 évvel ezelőtt is. Mert bár a magyar nép türelmes, amikor elveszti türelmét, a négy sarkából fordítja ki a világot. Ahogy ’48-ban egymásra talált a költő, a politikus, az újságíró, a kávéházas és a nyomdász, úgy ez megtörténhet ma is.

És amikor egymásra talál a tanár, a munkás és az ápoló, amikor egymásra talál a civil, a politikus és a reményét vesztett polgár, akkor semmi sem győzheti le őket. Erről ismerszenek meg a magyarok. Hiszem, hogy képesek vagyunk rá újra és Magyarország újra a miénk lesz. Én mindenkitől azt kérem, hogy mondja el annak, aki fontos neki, hogy a fák nem nőnek az égig.

Együtt véget tudunk vetni ennek a rendszernek, leszünk még európai Magyarország.

Ezt üzenem minden honfitársamnak március 15-én!”

– zárta ünnepi beszédét Dobrev Klára.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek