Vége a várakozásnak: Eldőlt Németh Szilárd sorsa (+fotó)

Óriási elismerésben részesült a rezsibiztos.

Újabb öt évig Németh Szilárd lesz a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, pénteken ugyanis ismét bizalmat szavazott neki a tagság a tisztújító közgyűlésen.

Nem is volt más jelölt

Az MTI közlése szerint a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett közgyűlésen

Németh Szilárd volt az egyetlen jelölt,

ellenszavazat nélkül választotta meg a 77 szavazati joggal rendelkező küldött. A KIMBA alapítója 2015-ben váltotta Hegedüs Csabát az elnöki poszton.

Megszólalt Németh Szilárd

„Nagyon nagy munkára és nagy összefogásra volt szükség, mert ez nem egyszemélyes küldetés, hanem ahogy erre már utaltam korábban, gyakorlatilag a magyar birkózócsalád minden egyes tagja megértette, hogy mi a cél és szeretett volna önként csatlakozni”

– mondta az újraválasztásával kapcsolatban az állami hírügynökségnek Németh.

„Szerintem ennek az a titka, hogy nem kívülről van összeabroncsolva ez a rendszer, hanem belső indíttatásból. És akinek ez belülről jön, az képes mérlegelni, hogy mit ad érte cserébe, és mi semmi mást nem kértünk, csak tiszteletet és bizalmat”

– mondta a rezsibiztos.

Németh Szilárd hozzátette: az elmúlt kilenc évben sikerült egy nagyszerű sportolói közösséget összerakni, amely szeretne büszke lenni magára.

Németh Szilárd, a szövetség újraválasztott elnöke vidám/ Forrás: MTI

Kapcsolódó: Orbitális botrány tört ki Németh Szilárd körül: Most szabadult el a pokol

Megjegyezzük, a KIMBA akadémiát személyesen Németh Szilárd szerelemprojektjeként tartják számon, amelyről az exfideszes alpolgármester, Ábel Attila osztott meg egészen megdöbbentő részleteket.

„Arra utasított bennünket, hogy

a ma 10–12 milliárd forint értékű ingatlanegyüttest adjuk át ingyen a KIMBA-nak”

– közölte Ábel, hozzátéve, a harmadik bejelentésből megtudták: Németh már folytat tárgyalásokat arról is, hogy „a KIMBA megvegye a Csepel SC-t a portfóliójával együtt”.

Ábel amellett, hogy jelezte, Németh Szilárd alvilági módszereket alkalmaz, arról is beszélt, hogy a három követelés magyarázataként az ingatlan-igénylista ismertetése után az hangzott el, hogy: „mi leszünk a szocik”.

Az alapszabályt is módosítják

Az alapszabály módosításáról is döntöttek a jelenlévők, az elnökség ezentúl 27 főből áll majd. Mostantól két állandó tagja pedig a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia, valamint a KIMBA képviselője lesz.

A vezetőség nőnap alkalmából köszöntötte a hölgyeket, majd hivatalosan bemutatták a hazai Hírességek Csarnokának újonnan megválasztott tagjait. A négy érintett: Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó, a szövetség volt szakmai alelnöke, Repka Attila olimpiai és négyszeres Európa-bajnok, Székely Pál és Tóth Lajos mesteredző, valamint posztumusz Kárpáti Károly olimpiai bajnok, akit a hazai szabadfogás megteremtői között emlegetnek.

„Párizsra tekintve azt tudom mondani, jól állunk, mivel hivatalosan több mint 94 kvótánk van, de tudjuk, hogy valójában már száz fölött vagyunk. Nagyon örülünk annak, hogy Muszukajev Iszmail és Losonczi Dávid is hivatalosan a csapat tagja és reméljük, bővül még a párizsi olimpiára utazó birkózók csapata”

– mondta a közgyűlésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Az elnökség megválasztott tagjai: Bácsi Péter, Bacsa Péter, Lőrincz Tamás, Kiss Balázs, Mátyás Gábor, Virág Lajos, Rónyai Zoltán, Sastin Marianna, Sike András, Repka Attila, Péteri László, Berzicza Tamás, Farkas Tibor, Kacsó Tibor, Szuromi József, Török-Dénes Mercédesz, Sámuel Botond, Szél Attila, Lakatos Attila, Czigony Tamás, Vatai László, Veréb István, Szinay Attila, Takács László.

Barka Emese és Deák-Bárdos Mihály (utóbbi szintén fideszes politikus, miskolci önkormányzati képviselő – a szerk.) visszalépett az elnökségi tagságtól.

Németh a rajongóit is tájékoztatta a fejleményekről közösségi oldalán:

(Németh Szilárd/Facebook / MTI)

Valódi Hírek