Kiadta a veszélyjelzést Deutsch Tamás: Orbán embere szerint pusztító csapásra készül az EU

Úgy gondolja, ma már senki nem csatlakozna az EU-hoz.

A magyar baloldali, liberális EP-képviselők azt hiszik, hogy minél jobban romlik a saját nemzetük helyzete, annál inkább kedvez saját politikai törekvéseiknek – állapította meg egyebek mellet a European Conservative lapnak adott interjúban Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője.

Az interjút szemléző Mandiner beszámolója szerint a politikus úgy látja, a húsz év alatt, mióta Magyarország az EU tagja, „semmi nem változott” (!).

Szerinte „a baloldal” erősíti a támadásokat hazánk ellen

„Egyrészt a baloldali, liberális EP-képviselők a brüsszeli elit jól nevelt tagjai akarnak lenni, és a választóik érdekeinek képviselete helyett csak arra vágynak, hogy a brüsszeli bürokraták elfogadják és elismerjék őket, másrészt minden alkalmat megragadnak arra, hogy a Magyarország elleni politikai támadásokat felerősítsék, részt vegyenek bennük, sőt maguk is kezdeményezzék azokat”

– sorolta téveszméit a fideszes politikus.

Deutsch Tamás szerint „Brüsszel egyik fő célja, hogy

minden lehetséges eszközzel csorbítsa, korlátozza és elvegye a tagállamok szuverén döntéshozatali jogait”.

A „birodalomépítő „törekvések”-ről

„Ez egy szuverenitáscsökkentő, birodalomépítő törekvés, amely az Európai Uniót európai birodalommá, szuperállammá kívánja alakítani”

– fogalmazott az EP-listavezető.

„Nem tudok egyetlen olyan területet sem az európai politikában, ahol még nem hirdették meg a szuverén döntéshozatali jogok brutális eltörlésének célját. Ezek a lépések sértik és megkerülik az európai szerződéseket, de ez nem aggasztja Brüsszelt, amelynek fanatikus törekvéseit a jelek szerint néhány nagyobb tagállam támogatja. Sajnos még nem jöttek rá, hogy a brüsszeli bürokrácia már nem az ő akaratuk szerint cselekszik. Már régen nem bábuként működik. Felébredt, és önálló életet él”

– magyarázta Deutsch, megjegyezve, „ha az EU most jönne létre, és a jelenlegi formáját venné fel – minden ideológiával együtt –, akkor

a jelenlegi tagállamok egyike sem akarna csatlakozni”.

Szerinte „Európa a nemzetek érdekei ellen megy”

„Nevetnének a gondolaton.

Azt mondanák, hogy az EU nevetséges, idegesítő, és Európa és a nemzetek érdekei ellen megy”

– feltételezte Deutsch, aki szólt arról is, hogy van egy új törésvonal, amely megosztja az európai politikai erőket: az úgynevezett „szuverenista-globalista törésvonal” (?).

„A nyugat-európai jobbközép egykor büszkén szuverenista nagy pártjait, amelyek korábban tiszteletben tartották az uniós törvényeket és szerződéseket, beszippantotta a globalista oldal. Ezért viselkedik az Európai Unió globalista politikai gőzhengerként, és ezért uralja a globalista napirend életünk minden területét, például az illegális migráció kérdését”

– fogalmazott, kiemelve: szerinte a Fidesznek jó esélye van arra, hogy a Magyarországnak jutó 21 helyből 12-14-et megszerezzen az európai parlamenti választásokon.

„Meg kell csinálnunk a házi feladatunkat, és gondoskodnunk kell arról, hogy mi, jobboldali erők megnyerjük a júniusi választásokat. Ezután pedig egy olyan politikai tömb kialakítására kell koncentrálnunk,

amelyben ezek a pártok befolyásos döntéshozó erővé válhatnak az Európai Parlamentben”

– hangoztatta az EP-listavezető.

Valódi Hírek