Hisztériás rohamot kapott Szijjártó Péter: Nagyon bepöccent a franciákra és a NATO-ra is (+videó)

Pattanásig feszült helyzetről beszélt.

A „rendkívüli veszélyekről”

A NATO jelenleg érvényben lévő döntéseivel homlokegyenest ellentétes minden arról szóló terv, illetve megnyilatkozás, hogy esetleg európai katonák tűnjenek fel Ukrajnában – magyarázta a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezetőt a csádi kollégájával, Mahamat Saleh Annadiffal közös sajtótájékoztatóján kérdezték Emmanuel Macron francia elnök friss nyilatkozatáról, amelyben nem zárta ki nyugati katonák küldését Ukrajnába. Szijjártó a francia elnök nyilatkozatára reagálva rendkívül veszélyesnek nevezte az eszkaláció veszélyével járó kijelentéseket.

„Mert a helyzet pattanásig feszült, és egy pattanásig feszült helyzetben a szavaknak, a kijelentéseknek is sokkal nagyobb súlyuk van, mintha békés környezetben tennék meg őket”

– jelentette ki.

Ezt nem fogja megengedni

„Ezért nagyon fontos, hogy sziklaszilárdan és világosan képviseljük saját álláspontunkat. Magyarország semmilyen szín alatt nem hajlandó katonákat küldeni Ukrajnába, és ezután sem fog fegyvert szállítani”

– tette hozzá.

Szijjártó úgy vélte: az némi megnyugvásra ad okot, hogy számos európai vezető világossá tette, hogy nem fognak ők sem csapatokat vezényelni Ukrajnába, ami amúgy – jegyezte meg – homlokegyenest ellentétes lenne a NATO továbbra is érvényben lévő döntésével is.

„Tegnap Rómában az olasz külügyminiszter kollégával tárgyaltam, aki szintén világossá tette a számomra, hogy Olaszország sem hajlandó katonák küldésére”

– mondta, majd arra emlékeztetett: az észak-atlanti szövetség két évvel ezelőtt kimondta, hogy nem hadviselő fél, és mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.

„Ez egy érvényben lévő, valamennyi NATO-tagország egyetértésével meghozott NATO-döntés. És ezt a döntést egyelőre nemhogy nem írtuk felül, még csak nem is vitattuk meg, hogy esetleg módosítsuk”

– mondta.

„Így minden olyan megnyilatkozás, terv, amely arra vonatkozik, hogy esetleg európai katonák tűnjenek fel Ukrajnában, az a NATO jelenleg érvényben lévő döntésével homlokegyenest ellentétes”

– ismételte el.

Szijjártó az Európai Bizottság elnökének is üzent

Újságírói kérdésre válaszolva érintette emellett az Európai Bizottság elnökének „háborús kockázatokkal kapcsolatos megszólalását” is. Azt mondta, hogy amióta Ursula von der Leyen vezeti a brüsszeli testületet, azóta az Európai Unió biztonsági és gazdasági helyzete is csak romlott.

„Úgyhogy jó lenne, hogyha a mandátumból hátralévő kis időben már nem tenne olyan nyilatkozatokat, nem hozna olyan döntéseket, melyek az európai helyzetet akár gazdasági, akár biztonsági szempontból tovább rontanák”

– osztotta meg, mi „lenne a jó”.

Szijjártó végezetül elismételte: Magyarország, amely Ukrajna szomszédságában „közvetlenül szembesül a háború borzalmaival” (?), továbbra is a béke pártján áll.

„Van egy egyértelmű történelmi tapasztalat, amely úgy szól, hogy minden háború tárgyalással ér véget. Az Ukrajnában zajló háború kapcsán e tekintetben egy kérdőjel maradt, vagy egy kérdés, ami úgy szól, hogy mikor kerül sor ezekre a tárgyalásokra”

– mondta.

„Ugye két lehetséges válasz van: hamarabb vagy később. És a kettő hatása között az a különbség, hogy ha később kerül sor ezen tárgyalásokra, akkor több ember hal meg, ha hamarabb, akkor meg kevesebb”

– állapította meg.

„És mivel a vége úgyis tárgyalás lesz, ezért mi azt szorgalmazzuk, hogy ez legyen minél előbb, hogy minél több ember életét meg lehessen menteni”

– magyarázta.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek