A DK a kormánytól követel válaszokat Novák Katalin ped0filsimogató botrányában (+videó)

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy visszament-e a gyerekek közé K. Endre.

Mint ismert, Novák Katalin és Varga Judit úgy engedtek ki a börtönből egy ped0fil bűncselekményekben érintett elítéltet, hogy az elkövető nincs eltiltva a gyerekektől – hívta fel a figyelmet szombati közleményében Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője, az árnyékkormány oktatási árnyékminisztere.

K. Endre a kegyelme óta szabadon visszamehetett a gyerekek közé, dolgozhatott akár iskolában, akár óvodában, akár gyermekekkel foglalkozó szociális intézményben is. A DK azért is nyújtott be ped0filellenes törvénycsomagot az Országgyűlésnek, hogy ezt megakadályozza, K. Endre esetében azonban ez már megtörtént, és

a kormány eddig azt sem árulta el, hová lett a ped0filsegítő

– hangsúlyozta a politikus.

„A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy visszament-e a gyerekek közé K. Endre?

Jogunk van tudni, ahogy akár most, akár az elnöki kegyelem óta eltelt időszakban dolgozott-e iskolában, akár óvodában, akár gyermekekkel foglalkozó szociális intézményben a ped0filsegítő bűnöző?”

– közölte.

„Válaszokat követelünk a kormánytól!

Elég volt a ped0filsimogatók titkolózásából, minden magyar édesapának és édesanyának joga van tudni, ha ez az ember valamely oktatási vagy szociális intézménybe tette be a lábát. Az ügy kapcsán a DK minden jóérzésű embert arra kér, hogy

támogassák a DK aláírásgyűjtését, hogy ne lehessen egy ped0filsimogató a köztársasági elnök!

– áll a közleményben.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek