Döbbenet: Kokain miatt eltiltott sportoló is szerepel a Fidesz 2024-es jelöltjei között

Pars Krisztián korábban másfél évre el volt tiltva.

Döntött a szombathelyi Fidesz arról, hogy kiket indítanak a párt színeiben júniusban az önkormányzati választásokon. Az is kiderült, hogy ki lesz a kihívója Nemény András jelenlegi ellenzéki polgármesternek.

A nyugat.hu arról írt, hogy Nemény fideszes kihívója Lenkai Nóra, az ELTE SEK rektori biztosa lesz, akinek a neve már akkor előkerült polgármester-jelöltként, amikor tavaly augusztus 20-án megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.

A kormánypárti propagandamédia célkeresztjében álló Czeglédy Csaba ellen a Fidesz

Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt indítja.

Emlékeztettek, Pars Krisztián új jelölt, de sportteljesítménye alapján sokak számára ismerős lehet a neve. Pars 2012-ben nyert aranyérmet a londoni olimpián, kétszeres felnőtt Európa-bajnok, 12-szeres magyar bajnok kalapácsvető. Ugyanakkor 2018-ban egy tiltólistán található, teljesítményfokozásra nem alkalmas szerrel

megbukott a doppingvizsgálaton, amiért másfél évre eltiltották.

Tavaly ősszel a portálnak azt mondta, készül a visszatérésére, miután több műtéten átesett. Ellenfele a jelenleg független Czeglédy Csaba lesz. Az úgytudjuk.hu a sportolók doppingeseteit listázó hivatalos nyilvántartás alapján 2019-ben azt írta, hogy

Pars szervezetében kokaint találtak.

Pars Krisztián / Forrás: Wikipedia

Valódi Hírek